Észak-Korea szabadon engedte a 15 év kényszermunkára ítélt amerikait

2017.06.15. 12:12

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter megerősítette, hogy Észak-Koreából visszatérhet a 15 évnyi munkatáborra ítélt amerikai egyetemista. A külföldön raboskodó férfiről több hír is szárnyra kapott, azonban ezeket a miniszter nem volt hajlandó kommentálni. A kommunista országban továbbra is raboskodik három amerikai állampolgár. 

Hazatérhet Otto Warmbier amerikai diák, akit 15 év munkatáborra ítéltek el Észak-Koreában, miután a kommunista országban turistaként a szállodaszobájából elvitt egy propagandaképet – írja a New York Post. Beszámolók szerint azonban az egyetemista közel egy éve kómában lehet, mivel a hatóságok súlyosan bántalmazták.

Phenjan szerint Warmbier a washingtoni kormányzat „hallgatólagos támogatásával és befolyása alatt” követte le a bűncselekményt.Forrás: AFP/KNS/Kcna

„A fiunk haza jön” – mondta a férfi édesapja a The Washington Postnak. „Ezt az esetet úgy kezeljük, mintha egy baleset történt volna. Ma este látni fogjuk Otto fiunkat” – tette hozzá. Warmbiert Észak-Koreában 2016. januárjában tartóztatták le „államellenes bűncselekmény” vádjával, amikor turistaként megszállt egy phenjani szállodában.

A férfi szerint trófeaként akarta elhozni a plakátot az egyik barátjának. A 23 éves Warmbiert 15 év kényszermunkára ítélték. A tárgyalásról szóló felvételen az látszik, hogy az amerikai diák sírva kér bocsánatot az észak-koreai rezsimtől.

„Azt akarjuk, hogy a világ megtudja, hogyan kegyetlenkedett velünk és terreorizált minket egy pária rezsim” – közölték a szülők az AP hírügynökséggel. 

Rémhírek Észak-Koreából

Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt mondta a The New York Times-nak, hogy a hírszerzési jelentések szerint

az elmúlt hetekben Warmbiert többször is megverték az észak-koreai őrizet alatt. 

A névtelen forrás szerint olyan információk is kikerültek, hogy az egyetemista a verés következtében meghalt. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter azonban azt mondta, hogy Warmbier kiadatásáról szóló nyilatkozatot már átvették. „Warmbier útban van az Egyesült Államok felé, aki újra együtt lehet a családjával” – mondta a miniszter.

Warmbier szülei azt mondták, hogy olyan információk is eljutottak hozzájuk, hogy Észak-Koreábana gyerekük röviden a tárgyalás után rosszul lett, majd kapott valamilyen altatószert. A szülök szerint a fiuk ezután már nem kelt fel többé- derült ki a The Washington Postnak adott nyilatkozatukból.

Bill Richardson egykori diplomata, aki szerepet játszott a kommunista országgal való tárgyalásokban azt mondta, hogy Warmbiernek sürgős orvosi ellátásra lesz szüksége - számolt be a Reuters. Tillerson kedden a szenátusi meghallgatáson elállt attól, hogy nyilatkozzon Warmbier állapotáról.

Három másik amerikai állampolgárt továbbra is fogva tartanak a kommunista országban.