Az iraki erők visszafoglalták a moszuli al-Nuri nagymecset

2017.06.29. 12:15

Az iraki erők közleményük szerint elfoglalták csütörtökön annak a moszuli mecsetnek a romjait, amelyben az Iszlám Állam dzsihadista szervezet három évvel ezelőtt kikiáltotta "kalifátusát".

Az al-Nuri nagymecset elfoglalása egy jelképes győzelem az iraki erők számára, amelyek több mint nyolc hónapja ostromolják Moszult. Az északi város gyakorlatilag az Iszlám Állam iraki fővárosa volt. A dzsihadisták egy héttel ezelőtt felrobbantották a középkori építésű dzsámit és a híres ferde - "púpos" - minaretet, amikor az Egyesült Államok támogatta iraki erők az előrenyomulás közben elkezdtek közelíteni az épületegyüttes felé. Az Iszlám Állam azt állítja, hogy egy amerikai légicsapás döntötte romba.

A dzsihadisták kezén már csak a Tigris folyótól nyugatra lévő óváros van Moszulban.Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője - akinek halálhírét már többször költötték - 2014 júniusában kiáltotta ki a kalifátust, amelyet azután kiterjesztettek Irak és Szíria nagy részére.

A minaret 1172-ben épült fel, a város jelképe lett, és szerepel az ország 10 ezer dináros bankjegyén.