A dél-koreai sajtó szerint üzenetértékű, hogy az északi szomszéd február 8-ra tette át a Néphadsereg Napját, és ennek apropóján mindössze egy nappal a Pjongcshangi Téli Olimpia kezdete előtt hatalmas katonai dísszemlét rendeznek Phenjan főterén.
Dél-koreai források szerint a katonai parádéra már fel is rendeltek Phenjanba 12 ezer katonát és legalább félszáz rakétaszállító harci járművet, és már javában zajlanak az előkészületek.
Dél-koreai katonai szakértők szerint ezzel Phenjan arra figyelmeztet, hogy "senki sem dőlhet hátra nyugodtan" még a téli olimpia ideje alatt sem, az északi szomszéd továbbra is magára kívánja vonni a nemzetközi figyelmet, egyesek szerint "így akarja elvinni a showt".
Az üggyel kapcsolatban nyilatkozó, nevük elhallgatását kérő japán katonai szakértők szerint is nem másról van szó, mint erőfitogtatásról.
A japánok szerint ezzel a lépéssel a phenjani vezetés egyértelműen a világ tudtára adta, hogy a nemrég újrakezdett "korea-koreai párbeszéd" ellenére esze ágában sincs feladni rakéta - és nukleáris programját.
Az "új katonai ünnepnap" bevezetésének pikantériája, hogy Észak-Koreában eddig is volt Néphadsereg Napja, csak azt hivatalosan két és fél hónappal később, április 25-én tartották.
A Koreai Népi Hadsereg ajapításának napját még 1948-ban az egykori nagy vezér, az államalapító Kim Ir Szen tűzte ki április 25-re, az 1932-es japán megszállás felett aratott győzelem emlékére.
Arról, hogy mi lesz az eddig, majd 7 évtizeden át április 25-én ünnepelt Néphadsereg Napjával, amit most vélhetően a dél-koreai téli olimpia miatt hoztak előre február 8-ra, nem érkezett jelentés.