A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), illetve a határrendészet több házkutatás után, szerdára virradóra
tartóztatta le a bűnszövetkezet öt tagját, akiknek az állampolgárságáról nem közöltek semmit.
Az ügyben tavaly kezdődött a nyomozás.
A szerb és német kollégáikkal együttműködő román hatóságok szerint
a román, szerb, pakisztáni, iraki, szíriai, algériai és albán állampolgárokból álló nemzetközi bűnszövetkezet fejenként 4-5 ezer eurót kért a közel-keleti bevándorlóktól Nyugat-Európába juttatásukért.
A szervezet gyülekezőhelyként használta Temesvárt, ahol a szerb-román határon átcsempészett bevándorlókat több környékbeli panzióban szállásolta el, amíg megszervezte további útjukat Magyarország felé.
Erre a célra a "határzónát ismerő", Romániában menedékkérőként regisztrált külföldi "idegenvezetőket" vettek igénybe.
A nyomozók szerint a hálózatot egy Svédországban élő iraki állampolgár vezette, legközelebbi bizalmasa pedig egy szíriai és egy algériai állampolgár volt.
Ők a közösségi oldalakon keresztül tartották a kapcsolatot a bűnszövetkezet tagjaival.
A "szállítmányokat" egy Görögországban élő pakisztáni és egy szerb állampolgár szervezte.
Másfél hónapon belül ez már a második olyan embercsempész-hálózat, amelynek tagjait a bánsági nagyvárosban vették őrizetbe nemzetközi nyomozás eredményeként.
Április elején a román, osztrák és szlovén hatóságok együttműködése nyomán
csaptak le egy - határrendészeket is megvesztegető - embercsempész-hálózatra.
A szerb és magyar határ közelében található Temesvárról februárban
a német szövetségi rendőrség is azt állította, hogy egyfajta hot-spot, vagyis gyűjtő- és elosztóközpont szerepét tölti be az illegális bevándorlókat Nyugatra juttató embercsempészek számára
a balkáni migrációs útvonalon.