Terroristák célzottan keresztényeket gyilkoltak meg Egyiptomban

Egyiptom, busztámadás
Kiégett autó, amelyet a támadó használt
Vágólapra másolva!
Ismeretlen fegyveresek nyitottak tüzet egy kisbuszra, amely keresztény híveket szállított az észak-egyiptomi Minja tartományban a Szent Sámuel-kolostor felé. A november másodikai támadásban hét keresztény meghalt, tizenkettő súlyosan megsérült. A támadók kifejezetten a keresztényeket célozták – írja a Székelyhon.hu.
Vágólapra másolva!

Egyiptom főügyésze, Nabil Sadek egy ügyészségi csoportot küldött a terroristatámadás helyszínére. Sajtóinformációk szerint

a támadók akciójának hét kopt keresztény esett áldozatul, tizenkettő pedig megsebesült.

A terrortámadásra a felső-egyiptomi Minjában található Szent Sámuel kolostor közelében került sor. Sadek elrendelte a nyomozást, és arra utasította az Északi-Minyai Ügyészséget és a Legfelsőbb Állambiztonsági Ügyészséget, hogy látogassanak el azokba a kórházakba, ahol a sérülteket kezelik, és hallgassák meg őket a támadás körülményeiről. Pár nappal később az egyiptomi belügyminisztérium közölte, hogy elfogták a dzsihadistákat, tizenkilenc gyanúsítottat vettek őrizetbe. A tárca honlapján véres képeket lehet látni a megölt állítólagos elkövetőkről és egymás mellé helyezett fegyvereikről, azt azonban a kormányzati forrásokon kívül sehonnan sem tudni, hogy valóban ezek az emberek voltak az elkövetők. A keresztény közösség mindezek következtében meglehetősen szkeptikusan fogadta a hírt. A Székelyhon.ro kiemelte, hogy a kormányzati források a most megölt dzsihadistákat teszik felelőssé a 2017. májusi merényletért is, amelyben harminc keresztény volt az áldozat. A kopt keresztények szerint várhatóak még támadások ellenük.

A kiégett autó, amelyet a támadó használt Forrás: AFP/Mohamed El-Shahed

A források hozzátették, hogy a busz egy visszafelé vezető utat használt a kolostor eléréséhez, hozzátéve, hogy a kolostor főútja biztonsági utasítások miatt zárva van a kormányzóság nyugati részén található (itt van egyébként a kolostor is) veszély miatt.

A portál kiemelte, hogy 2014 óta minden évben több összehangolt támadás történik a keresztény közösségek ellen,


Ugyan a kormányzat nagy erőket mozgatott meg, hogy az elkövetőket mihamarabb kézre kerítsék, a keresztény közösség eléggé szkeptikusan fogadta a hírt, miszerint 19 dzsihadistán ütöttek rajta a katonai erők a sivatagban. A kormányzati források egyébként a most megölt dzsihadistákat teszik felelőssé a 2017. májusi merényletért is, amelyben harminc keresztény volt az áldozat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!