Nyolc embert megsebesített egy áruházi lövöldöző Pennsylvaniában

Pennsylvania, lövöldözés
Cheltenham, 2018. augusztus 15. Rendőr- és mentőautók állnak egy Walmart áruház előtt a Pennsylvania állambeli Cheltenhamban 2018. augusztus 14-én, miután egy férfi tüzet nyitott a vásárlókra az ügyfélszolgálati pultnál. A lövöldözésben legkevesebb nyolcan megsérültek. (MTI/EPA/Tracie Van Auken)
Vágólapra másolva!
Egy vélhetően drog hatása alatt álló férfi nyitott tüzet kedd este a Cheltenham városának egyik bevásárlóközpontjában. A cél nélküli lövöldézésben többen is megsérültek, szerencsére azonban senki nem halt meg. A sebesültek között van egy terhes anyuka is.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai férfi összeveszett egy vásárlóval kedd este a pennsylvaniai Walmart bevásárlóközpontban.

A férfi ezért dühében pisztolyt rántott, és több embert meglőtt.

Azt nem lehet tudni, hogy pontosan min vesztek össze a vevők a kassza mellett, de a férfi annyira ideges lett,

hogy elvette párjától a fegyverét, és válogatás nélkül lövöldözni kezdett.

Két negyvenes éveiben járó nőt és egy hasonló korú férfit a kezén és lábán talált el a golyó, két másik embert - köztük egy terhes nőt - pedig kórházba kellett vinni. A rendőrök szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a sérültek között van-e az a személy is, akivel a férfi összeveszett.

Rendőr- és mentőautók állnak a Walmart áruház előtt a Pennsylvania állambeli Cheltenhamban Forrás: MTI/EPA/Tracie Van Auken

Az ámokfutás ekkor még nem ért véget, ugyanis a lövöldözés után a férfi és párja megpróbált betörni egy rendőrautóba, ahol a férfi

két rendőrt megsebesített.

A férfit letartóztatták.

John Frye rendőrfőnök az USA Todaynek azt mondta, tekintve, hogy milyen forgalmas üzlet a Walmart, akár több sérültje is lehetett volna a lövöldözésnek.

A fegyveres férfi egyébként valószínűleg valamilyen drog hatása alatt állt.

Az üzlethez több mint 22 rendőrt riasztottak - ők kihallgatták a szemtanúkat -, és kiszállt a SWAT különleges egység is. Randy Hargrove boltvezető megköszönte a rendőröknek a gyors beavatkozást.