Megkezdték az orosz légvédelmi rendszerek szállítását Szíriának

Vágólapra másolva!
Oroszország már megkezdte az Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerek szállítását Szíriának - jelentette be pénteken New Yorkban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Lavrov felszólalt az ENSZ-közgyűlés 73. ülésszakán, és utána sajtótájékoztatóján közölte újságírókkal, hogy a légvédelmi rendszerek szállítása megkezdődött.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn jelentette be, hogy Oroszország két héten belül ilyen rakétarendszereket fog szállítani Szíriának. Egy héttel korábban a szíriai légvédelem lelőtt egy Il-20-as típusú orosz felderítőgépet, fedélzetén 15 katonával. Az incidensért Moszkva Izraelt tette felelőssé, amelynek harci gépei légicsapást mértek szíriai célpontokra, majd - Moszkva szerint - az orosz repülőgép közelében tartózkodtak.

Sojgu felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország 2013-ban az izraeli fél kérésére állította le az Sz-300-as rendszer szállítását Szíriába, de mára a helyzet merőben megváltozott, és nem Oroszország hibájából.

Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyancsak hétfőn telefonon beszélt Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, és közölte vele, hogy a szíriai légvédelem megerősítéséről hozott orosz döntés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy elhárítson a nemzetközi terrorizmus ellen harcoló orosz katonák életét veszélyeztető bármilyen fenyegetést.

Az Sz-300-as több mint 250 kilométeres távolságról egyszerre több légi célpont megsemmisítésére képes, gyorstüzelésű és fejlett zavarásvédelemmel rendelkezik. Oroszország 2015 óta nyújt katonai támogatást Bassár al-Aszad rendszerének, a szíriai kormányerők javára billentve el az arab országban folyó háború menetét.