A közlés szerint a külügyi tárca Donald Trump amerikai elnök utasítását követve
befejezi az északi háromszögként is emlegetett országok támogató programját.
A külügyminisztérium hozzátette, hogy bevonja a folyamatba a kongresszust. A Reuters hírügynökség szerint ez azt jelenti, hogy a törvényhozás jóváhagyása kell a támogatásmegvonás véglegesítéséhez.
Egy kongresszusi forrás szerint az elnöki utasítás nyomán
az északi háromszög mintegy 700 millió dollár támogatástól esne el
a 2017-2018-as költségvetési évek után.
Donald Trump pénteken jelentette ki azt,
hogy a szóban forgó három közép-amerikai ország állította fel a migránskaravánokat, hogy állampolgárait az Egyesült Államokba exportálja.
Október óta több ezer közép-amerikai érkezett gyalogúton az Egyesült Államok déli határához.
500 millió dollárt adtunk nekik. Rengeteg pénzt fizettünk nekik, de többé nem fizetünk nekik, mert semmit sem tettek értünk
- fogalmazott az amerikai elnök.
Donald Trump emellett a mexikói határ teljes lezárását is kilátásba helyezte.
Ezúttal ultimátumot is megfogalmazott a mexikói kormány számára, az Egyesült Államokba irányuló illegális migráció azonnali megállítását szabta feltételként.