Elfogtak egy migráns kalózt az osztrák-német határon

2019.02.27. 16:17

Elfogtak a német-osztrák határon egy szomáliai feltételezett kalózt, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett német hajók elleni támadásokban – jelentették szerdán német hírportálok.

A 24 éves férfi migránsként akart bejutni Németországba Ausztria felől, az osztrák hatóságok feltartóztatták, és megállapították, hogy ujjlenyomata megegyezik azokkal a nyomatokkal, amiket kalóztámadás után rögzítettek két német tengeri teherszállító hajón.A nyomok alapján európai elfogatóparancsot adott ki ellene a németországi Osnabrück ügyészsége. Ezért a február 12-én Salzburgban őrizetbe vett szomáliai állampolgárt a napokban át is adták a német hatóságoknak. 

2010-ben társaival három hónapig fogva tartotta egy teherszállító hajó legénységét (képünk illusztráció)Forrás: AFP/Mohamed Dahir

Az ügyészség szerint a gyanúsított 2010 decemberében – 16 éves korában – részt vett az Ems River nevű teherszállító hajó elleni kalóztámadásban. A nyolcfős legénységet csaknem három hónap után, hárommillió dollár, mintegy 840 millió forint váltságdíj ellenében engedték szabadon. Részt vett egy másik akcióban, a Susan K nevű hajó elleni támadásban is 2011 áprilisában. A kalózok ezzel a műveletükkel további 3,5 millió dollár váltságdíjhoz jutottak.

A fiatalembert a többi között bűnszervezetben elkövetett emberrablással és zsarolással gyanúsítják.