Milliókat fizettek az osztrákok az Iszlám Állam sérült terroristájának

dzsihadista Azad Göktas
Vágólapra másolva!
Összesen 12 400 eurót, tehát majdnem 4 millió forintot költöttek az osztrák adófizetők pénzéből egy Bécsben lábadozó terroristára.
Vágólapra másolva!

Az Azad Göktasként megnevezett dzsihadista egy török származású osztrák állampolgár, aki családjával együtt 2013-ban ment Szíriába, hogy ott majd az Iszlám Állam nevű terrorszervezetért harcolhasson.

Ám 2014-ben már Bécsben lábadozott egy lőtt seb miatt,

a 14 hónapos felépülési idő alatt pedig összesen 12 400 eurót, tehát majdnem 4 millió forintot folyósított számára az osztrák ellátórendszer.

Ez havi szinten 279 ezer forintot jelent.

Érdekesség, hogy ez idő tájt a Werner „Szárnyas kapu” Faymann nevű szélsőséges-bevándorláspárti, szociáldemokrata-sorosista kancellár pártja volt hatalmon. A balos szocdem párt egyik képviselője, Peter Hacker a terrorista ügyével kapcsolatban képes volt azt mondani, hogy

Szinte hihetetlen, de egy ilyen teljesen pályaalkalmatlan és inkompetens szociáldemokrata kormány irányíthatta az országot, ahol a sérült terroristák ki-be utazgathatnak, ráadásul még orvosi ellátást is kapnak.

Felmerül a kérdés, hogy senkinek sem jutott eszébe megkérdezni, hogy ugyan honnan is szerezte a lőtt sebeket?

Miután pedig felépült az osztrák adófizetők pénzéből, mint aki jól végezte dolgát, vissza is ment a terrorista „kalifátusba”. Ugyanakkor a muszlim szélsőségest nemrég elkapták a szíriai kurd milíciák, ugyanis a dzsihadista szervezet már csak minimális terület felett uralkodik, katonai és „állami” jellegében hamarosan megszűnik, és legyőzik.

Természetesen ő is előhúzta az áldozatkártyát, azt állítja ugyanis, hogy „trükkel vették rá”, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

A teljesen hihető sztorit kicsit azért árnyalja, hogy többször is volt lehetősége elhagyni a „kalifátust”,

például a kórházi kezelések után sem erőszakolta rá senki, hogy visszautazzon.

Mivel pedig szomszédunk jobboldali kormánya, azon belül is a szabadságpárti, bevándorlásellenes Herbert Kickl belügyminiszter sem ma jött le a falvédőről, így teljesen esélytelen, hogy Ausztria visszafogadja a dzsihadista migránst.