Több száz milliót nyert a lottón 16 évesen, de mára semmi sem maradt a nyereményből

2019.08.01. 13:16

Az északnyugat-angliai kisváros lakója, Callie Rogers szerint be kellene vezetni a 18 éves korhatárt a szerencsejátékok területén, mivel ő is túl fiatal volt, amikor 16 évesen lottón nyert 1,8 millió fontot (mai áron számolva nagyjából 644 millió forint), ezért sokan kihasználták, és mára semmi sem maradt a nyereményből. 

Nagy-Britannia legfiatalabb lottónyertese még 2003-ban nyert többszáz millió forintnak megfelelő összeget, akkor 16 éves volt. Manapság gondozóként dolgozik évi 12 ezer fontért, amely alig több mint 4 millió forint. A nyereményt sikerült szó szerint elherdálnia, bőkezűen vette az ajándékokat családtagjainak és barátainak, vagy éppen mellplasztikára költött. 

A háromgyerekes anya pénze és luxusélete már elpárolgott, de ő azt mondja, hogy boldogabb, mint bármikor. 

Szerinte fel kellene emelni a lottójátékok korhatárát 18 évre, mert ő sem tudta, hogy miként kezelje ezt a hatalmas nyereményt. 

Elmondta, hogy az évek során rengeteg álbarát kihasználta naivitását,tízezer fontokat vagy drága tárgyakat kölcsönkérve, de soha egy pennyt sem visszaadva. 

She spent her fortune but who is teen Lotto winner Callie Rogers?

CALLIE Rogers was Britain's youngest Lotto jackpot winner - and making her millions has been both a blessing and a curse. Here is everything you need to know about the youngster, and exactly how much she won. Callie was just 16 years old, and living in foster care, when she won the Lotto jackpot in 2003.

Emberek új autókra is kölcsönkértek tőle, ő pedig kisegítette őket, de most már persze tudja, hogy milyenek is ők. Szerinte a kora miatt tudták őt olyan sokan kihasználni.

Elmondta azt is, hogy amikor megnyerte a pénzt, Cockermouth településen élt nevelőszülőkkel és 3.60 fontot keresett óránként, mint pénztáros. Néhány héten belül találkozott két idősebb gyerekének apjával, akivel egy 180 ezer dolláros (64 millió forint) házba költözött - írja a Daily Mail.  De öt évvel később kapcsolatuk tönkrement, akkor öngyilkossági kísérletet is elkövetett a korábban szerencsés nyertes Callie Rogers.

Ez volt az a pont, amikor a gyerekeit elvették tőle, ő pedig önbizalom-növelés céljából megcsináltatta a melleit 17 ezer fontért ( 6 millió forint). 

Korábban azt állította, hogy 250 ezer fontot költött kokainra, de ezt most már tagadja. 

A lottót működtető cég azt mondta, hogy több éven át széleskörű támogatást kapott tőlük a fiatal lány, de nem fogadta el a független pénzügyi és jogi tanácsadást.