Négy napja keresnek egy eltűnt magyar túrázót a Bihar-hegységben

Vágólapra másolva!
Negyedik napja keresnek a román hatóságok egy magyar túrázót az erdélyi Bihar-hegységben, eddig mintegy 170 hektáros területet sikerült átkutatni.
Vágólapra másolva!

A miskolci születésű, debreceni lakcímmel rendelkező 29 éves férfi több mint egy hete érkezett túrázni az Erdélyi-szigethegységhez tartozó Bihar-hegységbe.

Alina Farcuta rendőrségi szóvivő azt mondta, a fiatalember családja múlt pénteken értesítette a romániai rendőrséget, hogy nem sikerül kapcsolatba lépniük vele.

A családtól tudták meg, hogy

J. P. egy hete vasárnap indult el a Pádis-fennsíkra, ahová meg is érkezett, de a csütörtöki nap után már nem válaszolt a telefonhívásokra.

Azóta több román hatóság egységei kutyák bevonásával keresik, de egyelőre csak a férfi kocsiját és hátizsákját találták meg. A rendőrség - a család beleegyezésével - a férfi személyleírását és fényképét is közzétette a sajtóban, a lakosság segítségét kérve a megtalálásához.

Adrian Marin, a Bihar megyei hegyimentő szolgálat szóvivője azt mondta, egy túrázó csütörtök este jelentette, hogy

az Elveszett Világ turistaúton a Fekete-zsomboly közelében megtalálta az eltűnt férfi táskáját, benne az iratait és fényképezőgépét.

Camelia Rosca, a keresést irányító megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivőjének közlése szerint a keresésben a tűzoltóság, a csendőrség, a rendőrség és a hegyimentők csoportjai, valamint az Erdélyi-középhegység Natúrpark személyzete vesznek részt.

Szombatig mintegy 170 hektáros területet sikerült átfésülni.

Jelenleg 17 tűzoltó, hét csendőr és két hegyimentő van a térségben. Óriási, helyenként sziklás, szakadékos területet kell átfésülni, ezért sok időbe telhet a keresés.