Sargentini ünnepel a közösségi médiában: elindultak a migránsok Észak-Afrikából Európába

2019.11.30. 16:55

Judith Sargentini korábbi holland EP-képviselő az interneten örvendezett, amiért több mint 40 bevándorlót visznek szervezetten, repülőkön Európába. A migránsokat először Nigerbe viszik, a végső úti céljuk pedig Svájc, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Sargentini hozzászólása alapján ez még csak a kezdet.

Judith SargentiniForrás: © European Union 2019 - Source : EP/Jan Van De Vel

43 migráns érkezik Afrikából Európába, jelentette be nagy örömmel Judith Sargentini korábbi holland EP-képviselő. A zöldpárti, liberális és a migrációt támogató holland politikus a közösségi médiában osztotta meg, hogy több hónapnyi késleltetés után végre elkezdték repülőn elszállítani a migránsokat Líbiából.

Így 43, Eritreából, Szudánból és Szíriából származó bevándorló indult el és érkezett meg Nigerbe az ENSZ segítségével, ahol már regisztrálták őket. Végső úti céljuk azonban Európa – azon belül is Svájc. Sargentini egyben azt is állítja, hogy amíg az uniós tagállamok nem teljesítik az ígéretüket a migránsok elosztására és befogadására, addig nem javul a helyzet Líbiában.

Illegális bevándorlók Líbia fővárosában, Tripoliban egy fogadóközpontban 2018 februárjábanForrás: NurPhoto/Xinhua/Avalon/NurPhoto/Hamza Turkia

Nem ez az első eset azonban, hogy az ENSZ szervezi a migránsok behozatalát Európába. Októberben Etiópiából érkezett repülőn 154 bevándorló, akiket a németországi Kasselbe vittek egy betelepítési program keretében.