Darazsak csíptek halálra egy cseh férfit a saját kertjében

ivó darazsak
A cseh nyugdíjas életéért legalább egy órán át küzdött két mentőegység is, de nem tudták megmenteni (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Az észak-csehországi Ostravában meghalt egy idős férfi, miután szombat délután a saját kertjében rátámadt egy darázsraj - számolt be az esetről a Cseh Közszolgálati Hírügynökségnek (CTK) a Morva-Sziléziai kerület mentőszolgálatának szóvivője.
Vágólapra másolva!

- nyilatkozta a CTK-nak Lukás Humpl, a Morva-Sziléziai kerület mentőszolgálatának sajtófőnöke.

A cseh nyugdíjas életéért legalább egy órán át küzdött két mentőegység is, de nem tudták megmenteni (illusztráció). Forrás: Thinkstock

A szóvivő az eset körülményeiről nem tudott beszámolni, azt a cseh rendőrség még vizsgálja, így

csak feltételezni lehet, hogy a 66 éves férfi maga próbálta meg eltávolítani a kertjében felfedezett darázsfészket, és ekkor támadhatott rá a darázsraj.

- tette hozzá Humpl, aki azt is elmondta, hogy egy mentőhelikopter is a helyszínre érkezett, és bár a két mentőegység tagjai legalább egy órán át küzdöttek a férfi újjáélesztésével, végül nem jártak sikerrel.