Járványhelyzetben nem lehet feltételekhez kötni a támogatást

Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány második hullámának közepén járunk, és míg Európa legtöbb országa a vírus ellen küzd, addig Brüsszel a helyzetet kihasználva ideológiai háborút indít Magyarország és Lengyelország ellen, és megpróbálja megfosztani a magyarokat és a lengyeleket azoktól a forrásoktól és támogatásoktól, amelyek jogszerűen megilletik. A konzervatív és keresztény értékeket ért támadás hosszú ideje tart, és egyre embertelenebb jelleget ölt: a brüsszeli elit most már arra is képes, hogy abban az egészségügyi vészhelyzetben, amellyel egész Európa küzd, a pénzeket ideológiai feltételekhez kössék. 
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a napokban levélben tájékoztatta arról Angela Merkel német kancellárt, Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét, hogy a kormány megvétózza az európai uniós költségvetést és a helyreállítási alappal kapcsolatos jogalkotást.

A miniszterelnök kiemelte, hogy addig semmiről sem lesz megállapodás, amíg a felek nem tudnak mindenről megállapodni, és a magyar kormány ezt a politikát fogja követni.

Orbán Viktor kiemelte: az Európai Unió kettős mércét alkalmaz, és olyan feltételekhez köti a helyreállítási csomagot és a költségvetést, amely nemcsak Magyarország érdekeit veszélyezteti, hanem a tagállamok közötti bizalmat is. Mindezt ráadásul az EU egy olyan időszakban teszi, amikor a világon járványhelyzet van, és a legtöbb ország az emberéletek megmentéséért és a gazdaság életben tartásáért küzd.

Orbán Viktor miniszterelnök Forrás: MTI/Kovács Tamás

Nem ez az első olyan eset, amikor az EU ideológiai okokból támadja Magyarországot, természetesen a magyar radikális baloldal európai parlamenti képviselőinek hangos támogatásával.

Bármennyire is próbálja Brüsszel zavaros jogi eszmefutatásakkal indokolni a mostani helyzetet, az igazság az, hogy továbbra sem nézik jó szemmel, ha egy konzervatív keresztény kormány van hatalmon Európában, amely számára többek között fontos az, hogy ne Brüsszel határozza meg, hogy kivel élnek együtt a magyar emberek.

Míg az Európai Unió a migránsok beengedését akarja minden lehető eszközzel elérni, addig a magyar kormány nem enged az álláspontjából.

Az Európai Unió szintén előszeretettel hivatkozik a Sargentini-jelentésre, amely alapján aktiválták Magyarország ellen a hetes cikkelyt. Itt érdemes megjegyezni, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője 2018 őszén megszavazta a jelentést, de a napokban már arról beszélt, hogy a benne lévő érvek meg sem állnák a helyüket az Európai Unió Bíróságán.

Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke Forrás: Anadolu Agency via AFP/2019 Anadolu Agency/Dursun Aydemir

Manfred Weber régóta személyes bosszúhadjáratot folytat Magyarország ellen, amelynek oka, hogy Orbán Viktor a V4-országok támogatásával megakadályozta, hogy Weberből az Európai Bizottság elnöke legyen.

Szintén személyes motivációk állnak Donald Tusk, az Európai Néppárt elnökének támadásai mögött is, pedig ő két évvel ezelőtt még teljesen máshogy vélekedett a jelenlegi helyzetről. 2018-ban Tusk még arról beszélt, hogy nem szabad tisztán politikai kritériumok mentén összemosni azokat a pénzeket, amelyeket a költségvetésben különféle célokra szánnak, most viszont éppen ezt támogatja.

A Néppárt elnökének véleménye azért változott meg, mert évek óta próbálkozik hatalomra jutni Lengyelországban, ez viszont nem sikerül neki, Magyarország pedig a hatalmon lévő valódi konzervatív pártot, a Jog és Igazságosságot támogatja. Tusk már többször is megmutatta, hogy mennyire gyűlöli Magyarországot,

áprilisban a koronavírushoz hasonlította Orbán Viktort és a magyarokat, de hasonlóan vélekedett Nagy-Britanniáról és Donald Trump amerikai elnökről is.

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője Forrás: MTI/EPA/Lukas Barth-Tuttas

Embertelen, hogy az Európai Unió éppen most, a veszélyhelyzet idején kezd el ideológiai harcot folytatni a konzervatív értékrendekkel szemben és próbálja meg politikai feltételekhez kötni a jogszerűen járó pénzügyi támogatásokat. Ráadásul a most megálmodott mechanizmusnak semmilyen jogi alapja nincs.

Nyilvánvaló, hogy melyek lesznek azok a kérdések, amelyeket feltételként fognak támasztani a támogatások utalásához.

Ezek

  • a korlátok nélküli bevándorlás,
  • a melegházasság,
  • és a LMBTQ-jogok.

A Soros György által pénzelt erők számára a migránskérdés továbbra is az egyik legfontosabb dolog, most a támogatások megvonásával szeretnék kizsarolni azt, hogy Magyarország migránsokat engedjen be.

A magyar kormány ennek nem enged, ezért döntött a brüsszeli vétó mellett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!