Szigorították az elítélt terroristák büntetését

2020.02.13. 04:26

Elfogadta a londoni alsóház szerda este azt a sürgősséggel beterjesztett törvénymódosítást, amelynek alapján a terrorcselekményekért elítélteket a jövőben nem lehet teljes büntetésük letöltése előtt automatikusan szabadlábra helyezni.

A tervezetet a képviselők közfelkiáltással, ellenindítvány nélkül hagyták jóvá. A javaslat ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé került. A konzervatív párti brit kormány szeretné, ha a tervezetből még e hónap vége előtt törvény lenne. A kormány nem titkolt célja, hogy az új jogszabály alapján már ne lehessen szabadlábra helyezni a következő olyan elítéltet, aki terrorcselekmények miatt tölti börtönbüntetését, ám a jelenlegi gyakorlat alapján február 28-án, büntetése felének letöltése után szabadulna.

A 42 esztendős Mohammed Zahir Khant 2018 májusában ítélték négy és fél év szabadságvesztésre azzal a váddal, hogy vallási gyűlöletre és gyilkosságokra uszító anyagokat terjesztett, és a Twitter portálra feltöltötte az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet felhívását, amely terrortámadásokra szólította fel a csoport követőit.

Visszamenőleges hatállyal

A tervezett jogszabályi szigorítás visszamenőleges hatállyal az összes többi olyan elítéltre is vonatkozik, akik már jogerős bírósági ítélet alapján elkezdték terrorizmushoz kötődő bűncselekmények miatt kirótt büntetésük letöltését.

Két hete késelt egy frissen szabadult férfi

A sürgősségi törvényalkotási kezdeményezés közvetlen előzményeként London egyik déli városnegyedében február 2-án egy késes támadó két embert - egy férfit és egy nőt - megsebesített.
A támadás után kiderült, hogy az elkövető, a 20 éves Sudesh Amman, akit a rendőrök a helyszínen agyonlőttek, alig egy héttel korábban szabadult a börtönből a rá kirótt három év és négy hónap szabadságvesztés felének letöltése után. Sudesh Ammant terrorcselekményekre biztató szélsőséges tartalmak birtoklása és terjesztése miatt ítélte el 2018-ban a londoni központi büntetőbíróság.

Két embert késelt meg a frissen szabadult férfiForrás: AFP/Isabel Infantes

Már másnap

Robert Buckland igazságügyi miniszter már a támadás másnapján benyújtotta a szigorítási javaslatot a parlamentben.

Buckland elmondta: a tervezet alapján a terrorcselekményekért elítélteket a továbbiakban semmilyen körülmények között nem lehet büntetésük felének letöltése után szabadlábra helyezni. Nekik minimum a kiszabott ítélet kétharmadát rács mögött kell tölteniük, és ekkor sem kerülhetnek automatikusan szabadlábra, hanem ügyüket egy erre hivatott szakértői testület bírálja majd el, átfogó egyéni kockázatelemzés elvégzése után. Ha ez a testület nem javasolja a próbaidőre bocsátást, a terrorcselekményekért elítélteknek az utolsó napig le kell tölteniük büntetésüket.

A második eset

Rövid időn belül a február eleji támadás volt a második olyan terrorcselekmény, amelyet büntetésének letöltése előtt szabadlábra helyezett terrorista követett el.

November 29-én Usman Khan a londoni City pénzügyi központjában, a London híd közelében két embert késsel megölt, hármat megsebesített, mielőtt a rendőrök agyonlőtték. A támadás után kiderült, hogy Kahnt terrorcselekmények előkészülete címén 2013-ban 16 évnyi börtönre ítélték, de már 2018 decemberében próbaidőre szabadlábra helyezték.