A migránsok megértésére fogják kiképezni a bajor rendőröket

2020.02.24. 11:06

Úgynevezett kultúrák közötti képzésben részesülnek majd a bajorországi rendőrök, hogy még hatékonyabban tudják kezelni az országban élő migránsokat, és párbeszéd alakulhasson ki közöttük. Hasonló képzést vezettek már be Svédországban is, ahol fontosnak tartják, hogy a sokféleséget tudják képviselni a hatóságoknál – ezért migrációs hátterű embereket is toboroznak a soraikba – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Politik Stube forrásaira hivatkozva.

Új módon akar hozzáállni a bajor rendőrség az afrikai migránsokhoz, ezért kultúrák közötti képzést fognak bevezetni.

Afrikai migránsok Németországban. A kép illusztrációForrás: Shutterstock

Az interaktív képzés azt a célt szolgálja, hogy erősítsék a különböző kultúrák iránti tiszteletet, és hogy segítsék a rendőröket abban, hogy jobban „megértsék" a migránsokat,  tudjanak velük párbeszédet kialakítani – tehát egy új megközelítést alkalmaznának a sok esetben illegális bevándorlókkal szemben.

A rendőrök arról is tanulhatnak majd, hogyan érthetik meg jobban a migránsok kultúráját, hogy amikor találkoznak velük, akkor a megfelelő kommunikációt tudják alkalmazni velük szemben.

Gerd Enkling, a rohamrendőrség képzésért és oktatásért felelős embere szerint a rendőrakciók sokszor nem voltak kielégítők, mert túl nagyok voltak a kulturális különbségek  és az ebből adódó félreértések.

Nem Németország az első egyébként, ahol valamilyen módon be akarják vonni a bevándorlókat a rendőrség soraiba, ügyeibe. Svédországban egyre nehezebb új embereket toborozni a rendőrségbe, ráadásul most már olyan követelményeket is támasztanak a hatósággal szemben, mint például hogy több nőt és etnikai kisebbséghez tartozó személyt kell alkalmazni, hogy kellőképpen sokszínű legyen az állomány.  Az ősszel indult képzési programban például már a résztvevők 10 százaléka migrációs hátterű. Egyikük elmondta, reméli, hogy tudják majd képviselni a sokféleséget, és ezt az emberek is látják majd.

Mindeközben a világ más részein, például az Egyesült Államokban éppen a fentiek ellenkezője történik. Ott a rendőröket nem a migránsok megértésére képzik, hanem a velük szembeni hatékony fellépésre és az illegális bevándorlók tényleges kitoloncolására. Donald Trump hivatala február közepén jelentette be, hogy a bűnüldözés taktikai egységeit a déli határtól átcsoportosítja különböző nagyvárosokba, például Chicagóba és New Yorkba.

A speciálisan képzett tisztviselők azért mennek ezekre a helyekre, hogy ott elősegítsék a helyi bevándorlásügyi hivatal munkáját és fellépjenek az illegális bevándorlók ellen.