Észak-Írországban és Hollandiában is megjelent a koronavírus

Vágólapra másolva!
Az új típusú koronavírus már Észak-Írországban is megjelent. Michael McBride, a terület tisztiorvosa azt mondta, a vírust egy olyan páciens szervezetében mutatták ki, aki Dublint érintve érkezett vissza Olaszországból. Nem sokkal később már Hollandiából is jelentették az első fertőzéses esetet.
Vágólapra másolva!

Chris Whitty, az angol tisztiorvosi szolgálat vezetője, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója korábban arról számolt be, hogy az Egyesült Királyság területén - nem számítva a később nyilvánosságra hozott északír esetet - tizenöt fertőzöttről tudnak.

A holland országos közegészségügyi intézet csütörtök este közölte, hogy Covid-19-es koronavírusos megbetegedést regisztráltak. Az esetet a déli Tilburg városából jelentették. A beteget, aki nemrég tért vissza Észak-Olaszországból, elkülönítették, orvosi kezelésben részesül.

- mondta Olivier Véran francia egészségügyi miniszter.

Mindezt azzal magyarázta, hogy sikerült azonosítani a már ismert betegekkel korábban kapcsolatba került embereket. Véran szerint

12 eset összefüggésben áll a kedd este Észak-Franciaországban meghalt fertőzöttel.

Mint mondta, három megbetegedést egy katonai támaszpontról jelentettek.

A tárcavezető szerint a hatóságok igyekeznek kordában tartani, illetve lassítani a vírus terjedését. Mint mondta, Franciaország - 138 egészségügyi intézménnyel - felkészült a járványra.

Jerome Salomon, a francia egészségügyi tárca tisztségviselője később pontosította az adatokat: az eddigi 38 fertőzöttből ketten meghaltak, tizenketten felépültek, huszonnégyen továbbra is kórházi kezelésre szorulnak, kettőjük állapota súlyos.