Hárommillió ember kaphat támogatást Spanyolországban

2020.04.17. 16:14

Spanyolországban egy nap alatt 5252-vel emelkedett a diagnosztizált koronavírusos betegek száma, és 585-en haltak meg - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója online sajtótájékoztatóján pénteken Madridban.

Ellentmondásos adatok

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója elmondta: a koronavírust eddig 188 068 esetben mutatták ki a vizsgálatok, a fertőzés következtében 19 478-an haltak meg. 3502 embert nyilvánítottak gyógyultnak az elmúlt nap során, számuk összesen 72 963.

Ez utóbbi összesített adat 1834-gyel kevesebb a csütörtökön ismertetett számhoz képest, ahogy más ellentmondások is találhatók az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken közzétett részletes, tartományonkénti adatsorban.

Fernando Simón szerint ennek oka, hogy az egyik tartományból érkezett adatokat napokra visszamenőleg korrigálni kell, mivel azok forrásai nem voltak egységesek.

A járványügyi vezető nem nevezte meg, de Katalóniáról lehet szó, ahol néhány napja elkezdtek tesztekkel nem igazolt, de a tünetek alapján valószínűsíthetően koronavírus okozta fertőzéseket és haláleseteket is hozzászámolni a minisztériumnak küldött adatokhoz.

Védőmaszkot oszt az utasoknak egy alkalmazott a barcelonai metró Katalónia tér állomásán a koronavírus-járvány idején, 2020. április 14-énForrás: MTI/EPA-EFE/Alejandro Garcia

Az egészségügyi tárca egy pénteken megjelent rendeletben egységesítette az eddig eltérő adatközlési gyakorlatot az eddiginél részletesebb információkat kérve. Például külön kell gyűjteni azt is, hogy milyen típusú teszttel igazolták a fertőzéseket.

A napi jelentésből egyelőre hiányoznak az idősotthonokban és szociális intézményekben megfertőződöttek, illetve meghaltak adatai. A minisztérium szerint azért, mert még nem minden autonóm közösségből érkeztek be az erről szóló információk. A sajtóban megjelent becslések szerint ez akár több ezerrel is növelheti a koronavírussal összefüggő halálesetek számát.

Az ügyészség országszerte összesen 38 idősotthonban indított vizsgálatot gyanús halálesetek tisztázására, amelynek keretében ellenőrzik a járványügyi előírások betartását és az esetleges személyi felelősséget is.

Hárommillió ember kaphat támogatást

A spanyol kormány a járvány okozta gazdasági és társadalmi károk mérséklésére felgyorsította az úgynevezett létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem bevezetésének előkészítését, amely a kormánypártok közötti koalíciós megállapodás egy kiemelt pontja.

José Luis Escrivá, a társadalombiztosításért felelős miniszter egy rádióműsorban elmondta: számításaik szerint mintegy egymillió rászoruló háztartás - körülbelül hárommillió ember - veheti majd igénybe ezt a támogatást, ennek mintegy fele gyerekes család és 10 százaléka egyszülős család.

A javaslat egyelőre kidolgozás alatt van, igénybevételének feltételei még nem ismertek, ahogy az sem, hogy milyen mértékű költségvetési vonzata lesz - derült ki a tárcavezető nyilatkozatából. A tervezet heteken belül a kormány elé kerülhet.