Segélycsomagot kap Görögország a csehektől

Vágólapra másolva!
Különböző higiéniai eszközöket, például szappanokat, sampont, illetve takarókat és hálózsákokat tartalmaz az a csomag, amelyet Csehország küldött Görögország számára, hogy segítsék a menekülttáborokban a koronavírus-járvány elleni küzdelmet. A csomag vasárnap érkezik meg a célállomásra. Eközben a közösségi médiában egy olyan felvétel kering, amelyen egy hasonló csomagot valóssággal megrohamoznak a bevándorlók a Peloponnészoszi-félszigeten, és pillanatok alatt szétkapkodják azt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 
Vágólapra másolva!

Összesen 4.3 millió cseh koronát, átszámítva mintegy 157 000 eurót ér az a segélycsomag, amelyet csütörtökön indított újtára Csehország. A támogatást a Cseh Köztársaság Tűzoltószolgálata szállítja Görögországba.

A készlet elsősorban higiéniai cikkeket, WC-papírt, szappanokat, samponokat, takarókat és hálózsákot tartalmaz.

mondta Jan Hamáček belügyminiszter, és hozzátette, hogy a támogatás körülbelül 41 000 bevándorló számára nyújthat segítséget. A programot Csehország a MEDEVAC elnevezésű humanitárius programból finanszírozza.

Egy, a Twitteren megjelent videó szerint egy ilyen csomagra hatalmas szükség van Görögországban. A francia AFP hírügynökség által kiadott videón az látható, ahogy

a bevándorlók szinte megrohamozzák a görög segélyszervezetek munkásait a termékekért.

Az összezsúfolt menekülttáborokban szakértők szerint a koronavírus különösen könnyen tud terjedni. Az Athéntól 170 km-re, délnyugatra fekvő Kranidi városának táborában például 470 bevándorlót helyeztek karantén alá, közülük 148 embernek lett pozitív a vírustesztje. A jelenlegi adatok szerint Görögországban 100 ezernél is több migráns tartózkodik a táborokban.