Koronavírusos betegeket ápoló olasz nővért erőszakolt meg egy szenegáli migráns

2020.05.08. 09:51

Közel egy órán keresztül erőszakoskodott a szenegáli migráns a 48 éves ápolónővel, aki a koronavírus elleni küzdelem frontvonalában dolgozik. A támadásra Matteo Salvini bevándorlásellenes politikus is reagált, elítélve azt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a La Repubblica című olasz lap cikke alapján.

Interjút is készített a La Repubblica a nápolyi ápolónővel, akit vasárnap egy szenegáli migráns brutálisan megerőszakolt.

A 48 éves nő a lapnak azt nyilatkozta, hogy egy állami kórházban dolgozik, ahol koronavírussal fertőzött betegeket kezelnek.  Elmondása szerint, miután lejárt a műszakja, hazaindult, azonban a járvány okozta korlátozások miatt egy órát kellett várnia a buszra, ezért leült egy padra. A támadás délután fél három magasságában történt, egy lélek sem volt a pályaudvaron.

A beszámoló alapján,  a nő egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a szenegáli átmászik a kerítésen, és elindul felé.  Rögtön tudta, hogy baj lesz. Amikor a hatalmas férfi odaért hozzá, megragadta a kezét, és az áldozat azt gondolta, hogy ki akarja rabolni, ezért odaadta neki a táskáját, mondván, hogy pénz van benne. A migránst azonban nem érdekelte a pénz, azt mondta, hogy van neki is. 
A szenegáli a földre teperte a nőt, és letépte róla a ruhát. A beszámoló szerint a férfi olyanokat mondott az erőszak közben, hogy meg foglak ölni, meg kell tisztítanom, el kell távolítanom a tüzet, amely benned van. Az erőszak 45 percig tartott, mindössze egy nő járt a környéken, akinek hiába kiabált, az nem hívott segítséget. Végül három katona jelent meg, akik közbeléptek. 
Az ápolónő az eset után nem tudott visszamenni dolgozni, és a családját is megviselték a történtek, a férje magát hibáztatja a támadás miatt. A brutális támadás mellett Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, a bevándorlásellenes Liga elnöke sem tudott elmenni szó nélkül, Twitter-oldalán mondta el véleményét: 
Miközben a (baloldali) kormány egy amnesztiát tervez 600 ezer illegális migráns számára, ez történik Olaszországban. Szégyen. Az olaszok az elsők  - hangsúlyozta a jobboldali politikus