Újranyithatnak a mozik és a múzeumok Angliában

pandemic retail Horizontal CORONAVIRUS COVID-19, koronavírus, Nagy-Britannia, London
Védőmaszkot viselő férfi az elnéptelenedett nyugat-londoni Portobello Market negyedben 2020.június 1-én.
Vágólapra másolva!
Újranyithatnak a mozik, a múzeumok, éttermek, szállodák és a galériák Angliában július elejétől. Boris Johnson miniszterelnök kedden újabb enyhítéseket jelenthet be, csökkenhet az eddigi kétméteres védőtávolság is.
Vágólapra másolva!

Július 4-től újranyithatnak a mozik, a múzeumok és a galériák Angliában - írja a BBC. A cikk emlékeztet, hogy a március közepe óta zárva tartó helyek a biztonsági intézkedések betartásával fogadhatják majd a látogatókat.

Matt Hancock egészségügyi miniszter hétfőn azt mondta, hogy

és az ország jó úton halad a korlátozások enyhítésével. A miniszterelnök hivatala ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az enyhítő intézkedéseket visszavonhatják, ha a fertőzések száma újból növekedni kezd.

Két méter helyett egy métert kell tartani

Vasárnap az országban kevesebb mint ezer új esetet regisztráltak,

ez a legalacsonyabb szám március 23-a óta.

A vírus okozta megbetegedés miatt kórházi ellátásra szorulók száma 5000 fő alá csökkent. A napi halálos áldozatok száma pedig 15 volt vasárnap, ami március 15-e óta a legalacsonyabb szám.

Védőmaszkot viselő járókelő Londonban Forrás: AFP/Tolga Akmen

Boris Johnson várhatóan kedden napközben fogja a további terveket ismertetni a parlamentben. Ezek között vélhetően bejelenti majd, hogy az eddigi kétméteres védőtávolságot egy méterre csökkentik, így kinyithatnak a pubok, az éttermek és a kisebb hotelek is az országban.

A kormányfő a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatójában elmondta:

az új fertőzések száma naponta 2-4 százalékkal csökken.

Négy héttel ezelőtt Angliában átlagosan minden 400 ember közül egy volt koronavírus-fertőzött, június első felében azonban a fertőzöttek aránya már csak 1:1700 volt - mondta a konzervatív párti brit kormányfő.

Hozzátette, hogy május 11-én Angliában, Walesben és Észak-Írország 1073 pácienst vettek fel a kórházak koronavírus-fertőzés miatt, június 20-ára azonban a Covid-19-betegséggel újonnan kórházba szállítottak száma 74 százalékkal 283-ra csökkent.

Johnson is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a július 4-től tervezett enyhítések feltételesek és visszafordíthatók a járványhelyzettől függően.