Brutális hármas gyilkosság Floridában

Három gyermeke előtt lőtte hátba volt élettársa a nőt: másnap jelentette fel pisztoly fegyver
Vágólapra másolva!
Kegyetlenül lemészároltak egy háromfős baráti társaságot egy floridai tónál éjszakai horgászás közben. Egyikőjük még fel tudta hívni az édesapját, ő értesítette az eset után a hatóságot. 
Vágólapra másolva!

A péntek éjszaka a floridai félszigeten fekvő Frostproofnál található Streety tónál történt gyilkosság kapcsán a nyomozó hatóság több elkövetőre gyanakszik. Három, Florida városából származó húsz és harminc év közötti áldozatról van szó, akikre nem sokkal a helyszínre érkezésük után támadhattak rá, az elkövetők lőfegyverekkel tüzet nyitottak rájuk - írja a Sky News.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Egyikőjüknek még maradt annyi ereje, hogy értesítse édesapját a történtekről, aki hívta a rendőrséget és a mentőket. Mire azonban a mentősök a helyszínre érkeztek, már mind a hárman halottak voltak. A helyi seriff az esettel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy az áldozatokat szó szerint lemészárolták, majd hozzátette, hogy 48 éves szolgálati ideje alatt ritkán látott ilyen kegyetlen bűncselekményt.

Gyanúsítottak egyelőre még nincsenek, a nyomravezetőknek 5000 ezer dolláros díjat ajánlottak fel. A hatóságok mindenesetre azt feltételezik, hogy környékbeli elkövetőkről lehet szó.