Több tüntetőt is őrizetbe vettek Minszk központjában

tüntetés minszkben LUKASENKA, Aljakszandr
Az elnökválasztás eredménye ellen tiltakozó tüntetés Minszkben 2020. augusztus 26-án. Az augusztus 9-i elnökválasztás óta mindennaposak a tüntetések Fehéroroszországban, mert a tiltakozók szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csalással győzött.
Vágólapra másolva!
Mintegy húsz tüntetőt őrizetbe vettek a fehérorosz biztonsági erők szerda este a Minszk központjában tartott megmozduláson.
Vágólapra másolva!

A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a rendőrség különleges alakulatai (OMON) érkeztek ki a minszki Függetlenség terére.

A biztonsági erőkkel tíz fogolyszállító autóbusz is érkezett.

A mintegy kétszáz fős tüntetés résztvevői közül a biztonságiak megjelenésekor a résztvevők közül többen a szomszédos utcákra menekültek. Korábban az aktivisták azt skandálták, hogy "Győzni fogunk!" és "Éljen Fehéroroszország!".

A helyszínen lévő rendőrök kezdetben nem avatkoztak be, de követelték a tüntetőktől, hogy vessenek véget a hatóságilag nem engedélyezett akciónak.

Az OMON a téren található postahivatalnál elkerítettek egy csoportot, amelynek tagjait - a TASZSZ szerint - feltehetően őrizetbe veszik és rendőrségi fogdába szállítják közigazgatási szabálysértés gyanújával.

Az elnökválasztás eredménye ellen tiltakozó tüntetés Minszkben 2020. augusztus 26-án. Az augusztus 9-i elnökválasztás óta mindennaposak a tüntetések Fehéroroszországban, mert a tiltakozók szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csalással győzött. Forrás: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

A Függetlenség sugárúton a rendvédelmi szervek konvoja vonult fel, az út egy részét lezárták a forgalom előtt.

Az internetszolgáltatás akadozik a fehérorosz fővárosban.

Az A1 internetszolgáltató a Twitteren közölte, hogy

a mobilinternet sebességét hatósági utasításra csökkentették szerda este Minszkben.

Az A1 hozzátette, hogy emiatt csökken az adatátviteli sebesség, illetve elérhetetlenné válhat a szolgáltatás. A tut.by független hírportál szerint az ellenzék felszólítására megkezdték a fehérorosz parlament képviselőinek visszahívására szolgáló eljárást húsz minszki választókerületben. Ezekben aláírásgyűjtés folyik gyűlések megtartásához, amelyeken kezdeményezni lehet a képviselők visszahívását. A TASZSZ úgy tudja, az egyik választókerületben már összegyűlt a szükséges számú aláírás.

Az elnökválasztás eredménye ellen tiltakozó tüntetés Minszkben 2020. augusztus 26-án. Forrás: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

Fehéroroszországban tüntetések zajlanak az elnökválasztás óta, amelyen Aljakszandr Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az egykori téeszelnök a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80 százalékával győzött az elnökválasztáson.

Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást, és a nyugati országok sem ismerik el a voksoláson született eredményt.

A hivatalban lévő elnök szerint a tüntetéseket országában külföldről irányítják, az ellenzék cáfolja ezt. A belbiztonsági erők tüntetők elleni brutális fellépésének eddig legalább három halálos áldozata volt, s a hatóságok ezreket vettek őrizetbe, hogy megtörjék a Lukasenka rendszerével szemben kibontakozott békés ellenállást.