Izraeli katona meggyilkolásával fenyegetőzött a Hezbollah vezetője

Vágólapra másolva!
Egy izraeli katona megölésével fogja megtorolni egyik katonája halálát a Hezbollah - fenyegetőzött a libanoni síita terrorszervezet vezetője, Haszan Naszrallah sejk Bejrútban.
Vágólapra másolva!

Szavait a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet idézte vasárnap.

"Világos egyenlet szerint működünk - Izraelnek meg kell értenie, hogy amint megöli egyik fegyveresünket, megöljük egyik katonáját"

- utalt beszédében Naszrallah a július közepén, a damaszkuszi repülőtéren történt, és Izraelnek tulajdonított légicsapásban meghalt Hezbollah-harcosra.

- mondta a Hezbollah vezetője az Ásúrá nevű muzulmán ünnepen, a televízió által is közvetített beszédében.

"Izrael tudja, hogy nem valami eszközt kerestünk, amelyet elpusztíthatnánk. Katonát kerestünk, hogy megöljük. Tehát Izrael elrejtette minden katonáját.

Bujkálnak, mint az egerek"

- állította az Iránból irányított fundamentalista milícia vezére.

Az izraeli hadsereg egységei legutóbb kedden hajtottak végre légicsapásokat Libanon déli részén, válaszul egy betörési kísérletre. A katonaság korábbi közleményei szerint az utóbbi hetekben, a damaszkuszi incidens óta legalább három libanoni behatolást akadályoztak meg, és lelőtték a Hezbollah egyik drónját, amely Libanonból Izrael területére repült.