Ukrajnában nem lassul a járvány terjedése

koronavírus, vírus, járvány, Ukrajna,  maszk, védőfelszerelés
Védőmaszkot viselő nő Kijev központjában 2020. július 30-án.
Vágólapra másolva!
Továbbra sem mutat lassulást a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, hétfőre is csaknem 2500 új beteget regisztráltak, velük együtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 156 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból. Közben a betegségbe belehalt a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) vezető gyermekorvosa.
Vágólapra másolva!

A közölt adatok alapján az elmúlt napon 2462 új esettel 156 797-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, a halottaké 33 újabb áldozattal 3211-re, miközben eddig 69 543-an gyógyultak meg, közülük előző nap csak 650-en. Jelenleg már 84 043 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1779-cel nőtt egy nap alatt.

A járvány kezdete óta a legtöbb új fertőzöttet, 3144-et csütörtökön jegyezték fel, az egy nap alatt meghalt legtöbb beteget, 72-őt, pedig pénteken.

Lviv város vezetése vasárnap este hozta nyilvánosságra, hogy hosszas gyógykezelés után, Covid-19-ben meghalt 60 évesen Bohdan Osztalszkij, a város vezető gyermekgyógyásza. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter hétfői szokásos napi tájékoztatóján közölte, hogy

újabb 73 egészségügyi alkalmazott kapta el a vírust,

körükben a járvány kitörése óta már 12 955-en fertőződtek meg. Arról, hogy közülük eddig hányan haltak bele a betegségbe, nem közölt adatot.

Illusztráció Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Területi bontásban előző nap a legtöbb új beteget, 352-őt és a legtöbb halottat, hetet ezúttal a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében jegyezték fel, a második legtöbbet, 269-et és hat halálesetet pedig a keleti országrészben lévő Harkiv megyében.

Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján eddig 8675 beteget azonosítottak, a halottak száma három újabb áldozattal 286-ra nőtt, miközben a járvány kezdete óta 3758-an győzték le a kórt.

Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben 168 új esettel 17 429-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, a halottaké szintén hárommal 272-re. Kijev a kormány csütörtöki döntése alapján most először narancs színű veszélyességi besorolást kapott - vagyis eggyel alacsonyabbat a legmagasabb szintű vörös besorolásnál -, az új korlátozások hétfőtől léptek életbe.

Ez alapján egyebek mellett 220 főben maximalizálták a sport-, kulturális és egyéb rendezvényeken a résztvevők számát, továbbá el kell halasztani a kórházi beutalásokat a nem életveszélyes esetekben. Ez alól a várandós nők, az újszülöttek és a rákos betegek esetében tehetnek csak kivételt.

Előző nap 15 920 tesztet végeztek el Ukrajnában, ebből 14 323 PCR-tesztet és 1597 antitestszűrést.