Meghosszabbították a korlátozó intézkedéseket Szlovéniában

koronavírus, Szlovénia
Védőmaszkos járókelők Ljubljana belvárosában 2020. október 16-án.
Vágólapra másolva!
A szlovén kormány szombaton egy héttel meghosszabbította a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló intézkedéseket - jelentette a közszolgálati televízió.
Vágólapra másolva!

Az országban szinte teljesen leállt az élet. Minden összejövetel tilos.

Éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom van érvényben,

és továbbra is kötelező a maszk viselése mindenütt. Zárva tartanak az óvodák és az oktatási intézmények, a tanítás távoktatás formájában folyik. Leállt a közösségi közlekedés, valamint bezárt minden üzlet az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok és a posták kivételével.

December utolsó előtti hetében enyhítenének a korlátozásokon

A szlovén kormány a járványügyi adatok tükrében hetente vizsgálja felül az intézkedéseket, és dönt enyhítésükről vagy meghosszabbításukról.

Védőmaszkos járókelők Ljubljana belvárosában Forrás: AFP/Anadolu Agency/Ales Beno

A kabinet szerint a járvány második hulláma már tetőzött Szlovéniában, és mérsékelt derűlátásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy

hamarosan csökkenhet a kórházi kezelésre szoruló, és a járvány halálos áldozatainak száma.

Ez lehetővé tenné azt, hogy december utolsó előtti hetében már enyhíteni tudjanak a korlátozásokon - hangoztatták.

1200-an vannak kórházban, 197-en intenzíven

Janez Jansa kormányfő péntek este Twitter-oldalán közölte: az illetékes minisztériumok feladatul kapták, hogy

legkésőbb december 5-éig készüljenek elő a lakosság önkéntes, tömeges antitest-tesztelésére,

hogy kiszűrjék azokat a tünetmentes vírushordozókat, akik nem is sejtik, hogy fertőzöttek lehetnek.

A kormány által szombaton közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 1690-nel 64 270-re nőtt a fertőzöttek száma. Harmincegy beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 1026-ra emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1219-en vannak kórházban, közülük 197-et ápolnak intenzív osztályon.

Újabb szigorítások Horvátországban

A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt rekordszámú, 3573 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 100 410-et. Az elmúlt napon 47 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi áldozatainak száma ezzel 1304-re emelkedett.

Kórházban 1981 beteget ápolnak, közülük 213-an vannak lélegeztetőgépen.

Horvátország újabb szigorításokat léptet életbe. Szombat éjféltől a nyilvános összejöveteleken ötven helyett legfeljebb 25-en, esküvőkön legfeljebb 15-en, temetéseken legfeljebb 25-en, más magánjellegű rendezvényeken pedig legfeljebb tízen vehetnek részt.

A sporteseményeket továbbra is nézők nélkül lehet csak megrendezni. Éjfél helyett 22 órától reggel hat óráig tilos lesz szeszes italt árulni. Az éjszakai szórakozóhelyeknek be kell zárniuk, a kávézók és éttermek pedig a korábbi 24 óra helyett csak 22 óráig tarthatnak nyitva.