Sokan meghaltak Szomáliában iszlamisták és fegyveres falusiak összecsapásában

Az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő szomáliai al-Shabaab milícia (korábbi felvétel).
Vágólapra másolva!
Legalább huszan haltak meg hétfőn Szomália központi részén az al-Shabaab iszlamista szervezet harcosai és fegyveres falusiak összecsapásában - közölték a helyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

- nyilatkozta Abdiasis Qoje magas rangú szomáliai katonai parancsnok, miután a szélsőségesek megtámadták a Ba'adweyne körzetet az északi Mudug régióban.

- hangsúlyozta Yusuf Ali helyi vezető.

Az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő szomáliai al-Shabaab milícia (korábbi felvétel). Forrás: YouTube

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek 2012-ben hűséget fogadó al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormányt, és radikális értelmezésen alapuló saríát, iszlám törvénykezést vezessen be Szomáliában.

A dél- és közép-szomáliai területeket ellenőrző dzsihadisták ennek érdekében rendszeresen hajtanak végre támadásokat kormányzati, katonai vagy akár civil célpontok ellen országszerte, így a fővárosban, Mogadishuban is. A szélsőségesek nem riadnak vissza a helyi közösségek elleni nyomásgyakorlástól sem. Részben így szereznek fegyvereket és toboroznak fiatalokat soraikba.