Náci stílusban, patkányokként ábrázolta Donald Trump híveit a balliberális amerikai napilap

patkányok
Vágólapra másolva!
Patkányokként ábrázolta a Washington Post karikaturistája azokat a republikánusokat, akik részt vettek az elnökválasztás körüli jogi eljárásokban Donald Trump oldalán - írta a Breitbart.
Vágólapra másolva!

A Washington Post múlt vasárnapi számában megjelent kép a következő címet viseli: „Az összes államügyész és az Egyesült Államok Kongresszusának tagja, akik Trump elnökkel működtek együtt az Alkotmány felforgatása és hivatalban maradásának kísérlete során".

Az ábrázolást kemény kritika érte.

"A republikánusok patkányként való ábrázolása a Washington Postban elítélendő" - írta Andy Biggs, arizonai republikánus képviselő. Közölte, hogy a demokraták és szövetségeseik a médiában nem tudnak nyerni, ezért veszélyes és megvetendő személyes támadásokhoz folyamodnak, amelyek céltudatosan veszélyeztetik politikai ellenfeleik szabadságát. A képviselő náci stílusú ábrázolásnak titulálta a képet, és szerinte olyan támadások előképe, amelyek veszélyeztetik szabadságunkat, és erőszakot gerjesztenek a Washington Post választott politikai ellenségei ellen.

Szégyen a Washington Post számára, amiért kiadta ezt a republikánusokat patkányként ábrázoló képet - írta Bryan Leib, a republikánusok másik politikusa.

- írta Mike Cernovich újságíró.

A karikatúra szerzőjének egyébként nem ez az első botránya. Korábban Ted Cruz republikánus elnökaspiráns gyerekeit ábrázolta majomként, miközben Cruz Mikulás-jelmezben egy láncon tartotta a majmait.

Érdekes módon a karikaturista eddig csak republikánus politikusokat ábrázolt ilyen módon, demokratákat nem.