Repülő palacsinta, szárnyas hal, vadászó kobold - a tíz legőrültebb repülőgép

Stipa-Caproni a levegőben
Vágólapra másolva!
Hordó, palacsinta, hal, napernyő – ezek mind repülőgép-formák. A hozzá nem értők számára felfoghatatlan, hogy képesek a levegőbe emelkedni az ilyen szerkezetek. Pedig ezeket a bizarr repülőgépeket tudatosan tervezték ilyen különös formájúra, például hogy fizikai jelenségeket vizsgáljanak velük, vagy hogy ki tudják használni a nevetséges forma előnyeit.
Vágólapra másolva!

4. Scaled Composites Model 281 Proteus

A repülésben sztártervezőnek számító Burt Rutan alkotta ezt a tandemszárnyú repülőgépet, eredetileg azzal a céllal, hogy azt vizsgálják, tudna-e nagy magasságú reléállomásként működni. A Proteus 1998-ban repült először, és

kiderült, hogy nem csak eléri a sztratoszférát és a 19 ezer méter feletti utazómagasságot, de 18 órán át képes a levegőben maradni.

A személyzetét két pilóta alkotta, de lehetett félautomata üzemmódban is teljesíteni a küldetéseit, illetve drónként, azaz robotgépként is repülhetett.

A Proteus repülés közben Forrás: Wikiedia

A Proteusszal számos világrekordot értek el, és több tucat tudományos programban használták. A szárnya adta az alapot a későbbi White Knight-nak, amely az első magántervezésű, szuborbitális űrjárművet, a Tier One-t szállítja.

5. Scaled Composites White Knight Two

A White Knight a levegőben Forrás: space.com

A Fehér Lovag 2 egy

négyhajtóműves, kéttörzsű, két függőleges és négy vízszintes vezérsíkkal rendelkező repülőgép.

A feladata az, hogy a levegőbe emelje az első civil űrjárművet, a Virgin Galactic vállalat SpaceShipTwo nevű magán-űrrepülőgépét, amelynek első útjaira már minden jegy elkelt.

A két törzs közé függesztik fel az űrrepülőgépet,

és 18 ezer méter magasan indítják majd útjára.

A White Knight Two és a SpaceShip Two Forrás: space.com

A hordozót egyébként

az űrturisták szoktatására is használják majd,

mert itt élhetik át először a súlytalanság élményét az űrutazásuk előtti kiképzésen. Az egyik törzs a SpaceShipTwo tökéletes másolata, ebben gyakorolnak majd az űrturisták. A másikban „normál" fizető utasok utazhatnak, akik szeretnék átélni a világűr határához közelítő repülést, de az űrutazást vagy nem merik vállalni, vagy nem tudják kifizetni az árát. És

18 ezer méter magasan már látszik a világűr feketesége...

6. Grumman X-29

Az X-29 döntött fordulóban Forrás: Wikipedia

Ezt a futurisztikus repülőgépet az 1980-as években fejlesztették ki, és bár úgy néz ki, mintha a Star Wars eredeti trilógiájából származna, a valóságban

egy régi vadászgép, az F-5 Tiger II fődarabjainak felhasználásával készült.

A géppel az előre nyilazott szárny viselkedését vizsgálták nagy állásszögű manővereknél. Az aerodinamikailag instabilra kialakított gépet fly-by-wire, vagyis elektronikus kormányvezérlő rendszer irányította, mert

a gép magától nem tudott volna a levegőben maradni.

Hasonlóan működik az F-16, F-35 vagy a Gripen vezérlése is. A computerek másodpercenként 40 korrekciót hajtottak végre a kormányfelületeken, így alakulhatott ki a stabil repülés.

Ez akkor még újdonságnak számított, bár az F-16 és az F-18 már szolgálatban állt. Chuck Sewell, a Grumman vezető berepülőpilótája úgy nyilatkozott a gépről, hogy

7. Vought V-173 „Repülő palacsinta"

A repülő palacsinte berepüléskor Forrás: Wikipedia

Az aerodinamikához értők azt mondják, a levegőbe emelkedéshez csak pár dolog elengedhetetlen. Az egyik a szárny, amelyen a felhajtóerő keletkezik – ez lehet merev- és forgószárny is, mint pl. a helikoptereken. Kell meg valamilyen motor vagy hajtómű, kellenek kormányok, és valamilyen szerkezet, amivel fel- és leszálláskor, illetve a földön közlekedik a gép. Minden más, mint például az egyes főegységek alakja, csak apróság.

Jól látszik, miért nevezték el Repülő palacsintának Forrás: Wikipedia

A Vought tervezője, Charles H. Zimmermann ennek jegyében tervezte meg a Repülő palacsintát 1942-ben. Ez

a különös formájú gép egy ún. csupaszárny repülőgép,

vagyis szinte egyetlen nagy felület maga a szárny és a gép teste, a sárkány. Charles Lindbergh, a híres óceánrepülő is vezette, és meglepően könnyűen találta az irányítását. A gép különlegessége az volt, hogy mint a Nemeth Parasol esetében, a V-173-at is

szinte lehetetlennek bizonyult átesésbe vinni.

Az utolsó tesztrepülés 1947-ben történt. A Repülő palacsinta addig 190 felszállást hajtott végre, és 132 órát töltött a levegőben. Az egyetlen példányt a Smithsonian Museum kikölcsönözte egy texasi múzeumnak, ahol hosszú évek alatt közadakozásból önkéntesek egy csoportja felújította.