A diótörőt és A hattyúk tavát is száműzni akarják a párizsi Operából - folytatódik a szélsőbaloldali őrület

In this handout photo made available by the L'Opera de Paris on January 1, 2017, shows French ballerina Léonore Baulac of the Paris Opera Ballet performing during Ilyich Tchaikovsky's Swan Lake (Lac des cygnes) at the Bastille Opera house, in Paris on December 31, 2016. - LEonore Baulac was nominated at the end of the performance of "Swan Lake" as "Danseuse Etoile du Ballet de l'Opera de Paris" where she played the main female role, the double character of the white Odette and The black Odile. (Photo by Handout / Opera national de Paris / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO / L'OPERA DE PARIS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS

Elérte a szélsőbaloldali őrület a párizsi Operaházat is: az új főigazgató, Alexander Neef arról beszélt a Le Monde-nak, hogy a három leghíresebb Nurejev-koreográfiát, A diótörőt, A hattyúk tavát és A bajadért leveszik a műsorról. Mert hogy a fehér dominanciát erősítik. A botrány miatt ezt megpróbálta kimagyarázni, a párizsi Opera pedig közleményt adott ki, hogy mégis játszani fogják. Hogy mi lesz a valóság, nehéz pillanatnyilag megmondani, de ami biztos: az amerikai radikális baloldal terrorjának már egy nagy európai kulturális intézmény is engedelmeskedni próbál.

Ennek kapcsán egyébként Mathieu Bock-Côté, világhírű kanadai filozófus-szociológus írt érdekes esszét a Le Figaróban. Szerinte „könnyen kitalálható, hogy miről van szó. A „George Floyd-ügy" óta egyértelműen kiderült a rasszizáló mozgalom célja: A Floyd-ügyet az igazság pillanataként kijelölve a társadalom világméretű átalakításába fogtak, és el akarnak jutni odáig, hogy a sokszínűség, ahogy Bock-Côté fogalmaz, egyfajta „ortodoxiaként" jelenik meg, ami mindennek a kiindulópontja és viszonyítási alapja. (A George Floyd-ügyről az Origo többször beszámolt részletesen.) A már rituálévá váló ideológiai célkitűzés hatása alatt a párizsi operában dolgozó „rasszizáltak" egyszer csak azt kezdték el érezni, hogy „már régóta számtalan mikrotámadásban részesülnek", és ez ellen fel kell lépniük.

Szeptemberben kiáltványt tettek közzé „A rasszista kérdésről a párizsi Operában" címmel. (Többek között ennek kapcsán az is szóba került, hogy a fekete táncosok - akkor se, ha a szerepük úgy kívánja, például egy fehér hattyút kell táncolniuk - nem akarják magukat fehérre sminkelni.) Most „legalább tudjuk, hogy mire számíthatunk", teszi hozzá Bock-Côté, mert „ez a szóhasználat minden, csak nem semleges." Másképpen fogalmazva, folytatja Bock-Côté, egy fekete ember tragikus és felháborító halála egy távoli amerikai államban, Minnesotában, traumatikus élményeket ébresztett fel a francia kisebbségekben.

Azaz a rasszizáló mozgalom arra sarkallja a franciákat, hogy magukat kizárólag a bőrszín alapján viszonyítsák egy másik, távoli kontinens, ország lakosaihoz.

A párizsi operaház épülete Forrás: AFP/Hans Lucas/Lilian Cazabet

Alexander Neef, a párizsi operaház új igazgatója a „sokszínűség" terrorja szerint jár el. Nemcsak az intézményét, hanem a színpadra kerülő műveket is dekolonizálni akarja. Ennélfogva meg kell változtatni a darabok bemutatásának módját, ideológiai teszten kell átmenniük.

A múlt század szocialista realizmusa után itt van nekünk a „sokszínűség realizmusa", és visszatért a hivatalos művészet kategóriája,

mondja a méltán elismert kanadai esszéíró, majd arra is kitér, hogy szerinte „ez az ideológiai delírium tud ennél még messzebb is menni:

emlékezzünk csak a Carmenre, amelyet Leo Muscato Firenzében vitt színpadra, úgy, hogy átírta az opera végét, csak azért, hogy így tiltakozzon a nők elleni erőszak ellen. Ez persze maga az elmebaj: Carmen története nem létezik, ha a végén megcsalt és életét miatta tönkretevő szerelme, Don José tizedes nem öli meg.

Bár a párizsi opera vezetése a botrány után nem nagy meggyőződéssel tagadta a Le Monde-ban megjelent egyértelmű információt, miszerint többet nem játsszák A hattyúk tavát, A diótörőt és A bajadért (Nurejev fantasztikus koreográfiáival), a lényeg nem változott: mind a színpadra állításban, mind a műválasztásban egyfajta megtisztulásnak kell bekövetkeznie, mégpedig azért, mert az operaház koncepciója túlságosan is Európa-centrikus az új vezető szerint.

A Le Monde szerint egyébként azért nem fogják játszani például A hattyúk tavát, Csajkovszkij egyik leghíresebb balettjét, mert túlságosan fehér-központú (a balettben a Fehér hattyú a jóság, a Fekete hattyú a gonoszság jelképe, ráadásul a színesbőrű táncosoknak ki kell fehéríteni magukat, ha a balettkarban ezt a művet táncolják.

A diótörőben egy arab jelenettel lehet gondjuk egyes hírek szerint a szélsőbaloldali aktivistáknak, A bajadérben viszont a Le Figaro szerint egyértelmű a probléma: az egyik leghíresebb balettrészlet az úgynevezett "Néger gyerekek tánca". És ahhoz ugye be kellene mázolni az esetleges fehér táncosokat, ami tilos, nem beszélve a néger szó használatáról. (Egyébként már francia színpadokon is fehér arccal kell játszani a fekete Othellót...)

A radikális baloldalnak megfelelni óhajtó új operaigazgató a Le Monde-ban egyértelműen fogalmazott, amikor A hattyúk tava és A diótörő került szóba az állítólagos fehér dominanciájával kapcsolatban: "bizonyos műveknek minden kétséget kizáróan el kell tűnniük a repertoárunkból", helyeselt. Később azt mondta, hogy elolvasta a Le Monde-interjút, rájött, hogy nem úgy értette. Még egyszer: a közfelháborodás után. Egyébként az új igazgató volt az, aki egyik elsődleges feladatának nevezzen egy olyan petícióval való foglalkozást, amely a párizsi opera működésének és repertoárjának (természetesen nem létező) rasszizmusát vizsgálja. Az 1500 operai dolgozó ötöde sem írta alá, Alexander Neef mégis nagy jelentőséget tulajdonít neki.

Alexander Neef, a párizsi operaház új igazgatója Forrás: AFP/Stephane De Sakutin

De vajon mernénk-e Afrikát túlságosan is Afrika-centrikusnak tartani valaha is? - kérdezi Block-Côté, majd hozzáteszi, hogy „Európát most azzal „kábítják", hogy a „sokszínűség" majd megváltást hoz számára, igen ám, de csak akkor, ha „angyali módon súlytalanná" válik és hajlandó lesz elszakadni saját esztétikumától, és mindörökre vállalja a múltban elkövetettet valós vagy képzelt bűnei miatti korruptságát".

A neves kanadai szociológus szerint

a Párizsi Opera nem tesz mást, mint utánozza az amerikai mániákat.

Példaként a New York Times egyik szeptemberi cikkére hivatkozik, amelyben a baloldali média egyik tartópilléreként és referencia helyeként nyilvántartott napilap arról értekezett, hogy

az opera sem söpörheti félre többé a faji kérdést.

„Az Atlanti óceán mindkét partján ugyanazok a beszédelemek jelennek meg tehát", mondja Bock-Côté. Innentől kezdve a rasszizáló szociológiától a társadalom egyetlen szektora sem menekülhet: az egyes szervezeteken belül az arcszín alapján múlik a szervezetet alkotó csoportok súlya, és ezeket a csoportokat mindig is „túlságosan is fehérnek tartották". Példákat is hoz erre Bock-Côté. „A klasszikus zene, az élő művészeti ágak, a reklámipar, a televízió, a színház, az építőipar, a kempingek, múzeumok és a mozi: mindenütt „fehér felsőbbrendűség" uralkodik, de ha ez nem lenne elég, akkor „a rasszizáló ideológia áldozati neurózishoz vezet", szögezi le Bock-Côté. Ez az ideológia nemcsak azzal foglalkozik, hogy a befogadás kritériumait adaptálja az Európába évtizedek óta beáramló sokszínűséghez, hanem ezt már úgy is tekinti, mintha Európa sorsához tartozna.

Mathieu Bock-Côté Forrás: AFP/Photo12/Damien Grenon

Ez az ideológia senki életét nem akarja megkönnyíteni, nem akar jó szándékot mutatni, és azt sem akarja, hogy senki ne lázadjon fel senki ellen. Nem, nem ez a célja. Inkább az, hogy mindannyiunkat átalakítson, ideértve a létezésétől fogva mérgező nyugati civilizációt is. Pontosan úgy, mint egy meggyötört hívő, aki mindenütt az ördög nyomait látja,

ez az ideológia mindenhová „rendszerszerű rasszizmust" vizionál,

ezt látja a legelemibb udvariassági formulákban, vagy például akkor is, amikor puszta kíváncsiságból, a mélyebb megismerés céljából valakinek a származása iránt érdeklődünk. Felébreszti az érzékenységeket, majd azokat etnikai alapú ellenérzéssel mérgezi meg.

Részlet A hattyúk tava 2016 szilveszteri előadásából a Bastille Operaházban Forrás: AFP/Handout

A faji kérdés megszállottjai pedig arról akarják a migrációból származó franciákat meggyőzni, hogy ők pontosan ugyanolyanok az óvilágban, Európában, mint a rabszolgák leszármazói az új világban, Amerikában. „De ez hamis állítás", mondja Bock-Côté. „Az emberek nem cserélhetők fel egymással csak azért, mert ugyanolyan a bőrszínűk. Azok, akik szabadon telepedtek le Európában, tudták, hogy hova jönnek. Az, hogy ők elfogadták egy intézmény, társadalom szabályait, szokásait felvették és diszkréten továbbfejlesztették, még nem jelenti azt, hogy mentálisan kapitulálniuk kellett a „fehér felsőbbrendűség" előtt. Hanem csak annyit jelent, zárja gondolatmenetétét a híres esszéíró, hogy „ezzel jelzést küldenek egy nagylelkű civilizációnak, amely kezet nyújtott nekik és gyerekeiknek, viszont nem kötelesek az amerikai egyetemi kampuszokon dívó, divatos vádakkal illetni a befogadókat csak azért, hogy megszabaduljanak a gonosztól".

Nehéz megmondani, hogy mi lesz Rudolf Nurejev három klasszikus koreográfiájával. Van egy főigazgatói nyilatkozat, ami a baráti Le Monde-ban jelent meg, ami szerint törlik a három balettet, aztán kitör a botrány, erre maga a párizsi Opera ad ki egy nyilatkozatot, hogy mégsem törlik Nurejev balettjeit. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a következő évadban a három balettből az egyiket műsorra tűzik, mert szélsőbaloldali zenerajongókkal azért nehéz lenne megtölteni éjjel-nappal a párizsi Opera két épületét (Garnier és Bastille), vagyis őket sem akarják hergelni, aztán 2022-ben egyszerűen elfelejtik Nurejev remekműveit.

Egyébként a párizsi Operának van egy másik problémája is: a világ nagy operaházai közül a francia tudott a legrégebben bemutatót tartani - 2019 novemberében. Borodin Igor hercegét a normalitást képviselő eddigi főzeneigazgató, a régi igazgatóval együtt ősztől távozó Philippe Jordan vezényelte. Ezután jó három hónapig szinte minden előadás elmaradt az általános franciaországi sztrájk miatt, majd jött a koronavírus miatti korlátozás március végétől.