A WHO vizsgálata szerint valószínűtlen, hogy a vírus egy kínai laboratóriumból származik

Peking, 2020. január 25. Az utasok hőmérsékletének vizsgálatát végző, védőruhába öltözött egészségügyi alkalmazottak várakoznak egy pekingi metróállomás bejáratában 2020. január 25-én. Az új, tüdőgyulladást okozó koronavírus halálos áldozatainak száma 41-re nőtt, ebből 39 haláleset a járvány kiindulópontjának számító kínai Hupej tartományban lévő Vuhan városban történt. A fertőzöttek száma 1287-re emelkedett Kínában. MTI/EPA/Vu Hong
Vágólapra másolva!
Felettébb valószínűtlen, hogy az új típusú koronavírus egy kínai laboratóriumból származik, feltehetően egy közvetítő fajon keresztül terjedt át az emberre, melyet azonban továbbra sem sikerült pontosan azonosítani - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Kínában vizsgálódó szakértői csoportjának vezetője.
Vágólapra másolva!

Peter Ben Embarek sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy sikerült új információkat gyűjteniük, ezek azonban nem változtattak jelentősen a járvány kitöréséről alkotott eddigi képen.

A kutatások arra mutatnak, hogy

a vírus természetes hordozói egyes denevérfajok lehetnek

- tudatta, hozzátéve, hogy a denevérekről egy közvetítő fajon keresztül terjedhetett át a kórokozó az emberre. Rámutatott, hogy ennek meghatározásához további célzott vizsgálatokra lenne szükség, s nem csak Kínában, hanem más országokban is.

Az élelmiszerbiztonsági szakember ugyanakkor aláhúzta,

ez a vírus akár utazókkal vagy fagyasztott élelmiszeripari termékekkel is eljuthatott a közép-kínai Vuhanba más térségekből.

Az utasok hőmérsékletének vizsgálatát végző, védőruhába öltözött egészségügyi alkalmazottak várakoznak egy pekingi metróállomás bejáratában 2020. január 25-én Forrás: MTI/EPA/Vu Hong

Elmondta továbbá, nem találták jelét annak, hogy a SARS-CoV-2-vírus már 2019 decembere előtt is jelen lett volna a városban.

Az Egészségügyi Világszervezet által valószínűtlennek minősített elmélet szerint a vírus a Vuhani Virológiai Intézet laboratóriumából juthatott ki, a kínai hatóságok ezt korábban is határozottan tagadták.

A WHO egy másik szakértője, Dominic Dwyer kijelentette:

nagy valószínűséggel csak évek múlva tudják majd teljes mértékben feltárni a járvány eredetét.

A szakértői csapat 13 tagja január 14-én érkezett a járvány első ismert gócaként elhíresült Vuhanba az új típusú koronavírus eredetének felkutatására, érkezésüket követően két hétre karanténba kellett vonulniuk.

A WHO nemzetközi szakértőinek vizsgálata érzékeny politikai kérdésnek számít a kínai vezetés számára. Az AP hírügynökség tájékoztatása szerint Peking korlátozta a kutatási lehetőségeket, és eltiltotta a tudósokat például attól is, hogy újságírókkal beszéljenek.