Kacin emlékeztetett arra, hogy a sikeres védekezés érdekében a lakosság 60-70 százalékát be kell oltani, csak akkor térhet vissza az élet a megszokott medrébe. Hozzátette, hogy az oltások megjelenése óta a szlovén kormány célja az volt, hogy júniusig sikerüljön elérni ezt az arányt,
azonban a vakcina szállítmányok lassú érkezése miatt a folyamat akár őszig is elhúzódhat.
A tömeges oltás logisztikai részéjért felelős nemzeti koordinátor elmondta, hogy mindent próbálnak megtenni annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb idő alatt minél több embert oltsanak be. Folyamatosan keresik a lehetőségeket az új vakcina dózisok beszerzésére és az oltás lebonyolítását is próbálják finomhangolni, hogy gördülékenyen menjen.
A tévéműsorban megkérdezték Kacintól, hogy a magyarokhoz és horvátokhoz hasonlóan szlovéniai is fog-e Szputnyik V vakcinát vásárolni, azonban egyenlőre a kormánynak nincsenek ilyen tervei.
Jelenleg leginkább az amerikai Janssen (Johnson and Johnson) vakcinája érdekel minket" - tette hozzá.
A tömeges oltással kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg április elseji indulásra készülnek és ugyan az oltások lebonyolítására szervezettségben már március elején készen fognak állni, elegendő oltás csak másfél hónap múlva várható. Kacin számításai szerint ha minden jól meg és lesz elegendő vakcina, akkor 300 ezer embert tudnak beoltani havonta.