Ukrajnában hétfőre tovább csökkent az új koronavírusos fertőzöttek száma, ötszáznál kevesebb új beteget és mindössze 13 áldozatot jegyeztek fel, feleannyit, mint az előző napon.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 420 új esettel 2 223 978-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény több mint négyszázzal kevesebb a megelőző napinál, és egy éve regisztráltak utoljára ennél alacsonyabbat.

Noha az elmúlt öt napban már folyamatosan csökkent az új betegek száma, a mostani jelentős visszaesés oka ugyanakkor lehet az is, hogy hétvégenként kevesebben fordulnak orvoshoz, és kevesebb tesztet végeznek. A halottak száma is igen alacsony volt a korábbiakhoz képest: 13, míg szombaton 33-an, pénteken pedig 69-en haltak meg egy nap alatt. Eddig 51 692 halottja van a járványnak.

Mostanáig 2 130 665-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban több mint háromezren, az aktív betegek száma így tovább csökkent csaknem háromezerrel, 41 621-re. Kórházba 464 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, míg a megelőző napon számuk 684 volt.

Védőmaszkot viselő fiatal pár KijevbenForrás: NurPhoto via AFP/Vladimir Sindeyeve


A legtöbb új beteget, 89-et megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel, ahol Vitalij Klicsko polgármester sajtószolgálatának tájékoztatása szerint az azonosított fertőzöttek száma megközelítette a 211 ezret, a halottaké néggyel 5156-ra nőtt, miközben eddig csaknem 197 ezren győzték le a kórt.
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-i kezdete óta eddig 1 479 701 -en kapták meg valamely védőoltás első, 238 798-an a második dózisát is az országban. Vasárnap 22 219 embert oltottak be Ukrajnában.A kijevi városvezetés közleménye szerint a szombati hétvégi tömeges oltáson rekordszámú, több mint háromezer embert oltottak be a Nemzetközi Kiállítási Központban felállított oltóközpontban, számolt be az UNIAN hírügynökség. A fővárosban már harmadik hétvégén tartottak hétvégi tömeges oltást, amelyen azok vehették fel a kínai Coronavac vakcinát, akik előzetesen feliratkoztak az internetes várólistára. A mostani hétvégén már több mint ötven tömeges oltóközpont működött Kijeven kívül az ország 15 régiójában.