A fiatal angol kismama azért ment orvoshoz, mert a terhesség tizenötödik hetében vérezni kezdett, de hazaküldték. A vérzés intenzívebb lett és gyakoribb, ezért újra bement a kórházba. A kisbaba végül a huszonkettedik héten megszületett. Mindössze hét percet élt. A szülők most a temetésre gyűjtenek, írja a Liverpool Echo nyomán a Daily Star.

A fiatal pár, Kayleigh Kavanagh és Peter Oakes beköltöztek új, wirralli lakásukba és boldogan várták az első gyereküket. A gondok akkor kezdődtek, amikor a terhesség tizenötödik hetén a kismama erősen vérezni kezdett.

A kórházba azért mentek vissza, mert a vérzés nem csillapodott. Akkor már bent tartották a fiatal nőt, és három hétig nem volt szabad mozognia. Vért kapott a vérveszteség miatt, illetve infúziót is. A kórházban megállapították, hogy idő előtti burokrepedés történt, de a baba jól fejlődik. Amikor megmondták, hogy nem fejlődik a kislányunk tüdeje, pánikba estünk,- mondta később az apa.

Az idő előtti burokrepedés koraszülést indíthat be. Így történt, hogy a kis Dollie-Mae a terhesség huszonkettedik hetében a világra jött. Mindössze 310 gramm volt.

Amikor megszületett, minden tökéletes volt. Nem mozgott, de a szíve vert, éreztem. Aztán átadtam az édesanyjának. Az ő mellkasán lélegzett utoljára-írta le Peter az eseményeket.

A szülők most a kisbaba sírkövére gyűjtenek