Egy éve történt a 190 halálos áldozatot követelő bejrúti robbanás, felelős még mindig nincs

Bejrút, 2020. augusztus 6. Bejrút kikötői negyede 2020. augusztus 6-án, két nappal a hatalmas erejű, kettős robbanás után. A detonációk következtében a legutóbbi információk szerint legkevesebb 135 ember életét vesztette, több mint ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy hat évvel ezelőtt elkobzott és raktárban őrzött vegyianyag-hajórakomány robbant fel. MTI/EPA/Vael Hamzeh
Vágólapra másolva!
Százkilencven ember meghalt, hatezren megsebesültek és 300 ezer ember otthonában keletkezett kár, amikor 2020. augusztus 4-én két hatalmas robbanás rázta meg a bejrúti kikötőt. A robbanásokat az ammóniumnitrát helytelen tárolása okozta. A halálos áldozatok családtagjai igazságszolgáltatást várnak a kormánytól, méghozzá bármi áron. Harminc napot adtak, hogy előállítsák a felelősöket.
Vágólapra másolva!

Ibrahim Hoteit - a hozzátartozók képviselője - elmondta, hogy csoportjuk számításai szerint 218-an vesztették életüket a robbanás miatt, majd feltette a kérdést a sajtónak:

Hoteit azzal vádolta

a kormányt, hogy tisztségviselői mentelmi joguk mögé bújva egymást védik,

majd pedig közölte, hogy csoportja hamarosan felhagy "békés" hozzáállásával.

Bejrút kikötői negyede 2020. augusztus 6-án, két nappal a hatalmas erejű, kettős robbanás után. A robbanásnak legalább 190 halálos áldozata volt, és házak váltak lakhatatlanná. A családtagok igazságszolgáltatást követelnek Forrás: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Júliusban a robbanás ügyét vizsgáló egyik libanoni bíró bejelentette, hogy jogi eljárás indul számos politikus és biztonsági főnök ellen.

A körvonalazódó vád szerint

a gyanúsítottaknak tudomásuk lehetett arról, hogy a kikötőben veszélyes anyagokat tárolnak,

de mégsem tették meg a szükséges lépéseket a tragédia megelőzéséért.