7,2-es erősségű földrengés rázta meg Haiti partjait, ezrek halhattak meg - videó

Haiti földrengés
Vágólapra másolva!
7,2 -es erősségű földrengés rázta meg Haiti partjait - közölte az amerikai geológiai szolgálat a Ground News-szal szombaton.
Vágólapra másolva!

A videókban helyi lakosok főként a telefonjuk kameráján keresztül számolnak be a természeti csapás következményeiről: romos házak és jelentős mennyiségű törmelék hever szerte az utcákon.

Az Egyesült Államok Földtani Szolgálata azt közölte a New York Time-szal, hogy a rengés öt mérföldre történt Petit Trou de Nippes városától az ország nyugati részén, mintegy 80 mérföldre nyugatra Port-au-Prince-től.

Sajtóforrásaik 7,2-es erősségű földrengésről adtak hírt, a haiti szeizmológusok közlésére hivatkozva.

A több mint 11 évvel ezelőtti katasztrofális rengésből még mindig lábadozó, elszegényedett karibi országot súlyos károk érték.

A The Guardian-nak az Egyesült Államok Földtani Szolgálata jelentős károkról számolt be. A haiti polgári védelem elmondta továbbá, hogy a halálesetek és az anyagi károk is aggasztó számban jelentkezhetnek a térségben.

A rengés aligha jöhetett rosszabb időpontban a 11 milliós nemzet számára, amely politikai válságban van, amióta július 7 -én meggyilkolták Jovenel Moïse elnököt - zárta cikkét a New York Times.

Folyamatosan emelkedik a halottak száma

Az országos polgári védelmi ügynökség legfrissebb közlése szerint legalább 227-en vesztették életüket, az áldozatok között több a gyermek. A hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma jelentősen növekedni fog. A hatóság beszámolója szerint százak sérültek meg, illetve tűntek el a földmozgás során. Ariel Henry miniszterelnök egy hónapra szóló rendkívüli állapotot léptetett életbe.

A korábban elrendelt szökőár-riadót ugyanakkor nem sokkal később hatályon kívül helyezték.

Washington gyors segítséget ígért a karibi országnak. Samantha Powers, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID) vezetője Twitter-oldalán közölte, hogy szakértőik már a helyszínen vannak a károk és a szükségletek felmérése érdekében.

Az amerikai földtani intézet szerint a földmozgás fészke 10 kilométer mélyen volt a fővárostól, Port-au-Prince-től 150 kilométerre nyugatra található Petit Trou de Nippes település térségében.
A közeli, hozzávetőleg 126 ezer lakosú Les Cayes városából számos összedőlt épületet jelentettek, a többi között templomok és lakóházak omlottak össze.

Több utórengés is volt, és a helyzetet nehezíti, hogy egy vihar közeleg a sziget a felé.

Haitit gyakran sújtják erős földmozgások. Egy 2010-es földrengés az országot szinte teljesen elpusztította. A rengés epicentruma akkor a sűrűn lakott főváros, Port-au-Prince volt.
A földrengés 2010-ben 222 000 halálos áldozatot követelt, és több mint 1 millióan váltak hajléktalanná.
Ugyancsak szombaton 7-es erősségű földrengés rázta meg az Alaszkai-félszigetet is. Anyagi károkról nem érkezett jelentés.