Donald Trump népszerűbb Joe Bidennél

Joe Biden beiktatása
Washington, 2021. január 20. Donald Trump leköszönő amerikai elnök újságíróknak nyilatkozik a washingtoni Fehér Házból távozóban 2021. január 20-án reggel, Joe Biden demokrata párti megválasztott amerikai elnök beiktatási ünnepségének napján. Az ünnepélyes eseményen Donald Trump nem vesz részt. Ő az első elnök 1869 óta, aki nem vesz részt utódja beiktatásán. MTI/EPA/Pool/Al Drago
Vágólapra másolva!
Donald Trump volt republikánus elnök népszerűbb a baloldali demokrata Joe Bidennél egy hétfőn közzétett közvélemény-kutatás alapján. A Harvard CAPS/Harris által készített kutatás a regisztrált amerikai szavazók körében zajlott szeptember 15. és 17. között. Joe Biden elnöksége alatt soha nem látott mértékű az infláció, a tömegek elégedetlenek a koronavírus-politikájával. A népszerűsége a kudarcos afganisztáni kivonulást követően még tovább csökkent.
Vágólapra másolva!

Az amerikai regisztrált szavazók 48 százaléka nyilatkozta azt, hogy pozitívan vélekedik Donald Trump egykori republikánus elnökről, míg Biden esetében 46 százalék nyilatkozta ugyanezt.

Donald Trump, egykori republikánus elnök Forrás: MTI/EPA/Pool/Al Drago

Amellett, hogy a válaszadók pozitívabban vélekednek Trumpról, 51 százalékuk gondolja azt, hogy Trump valójában jobb elnök volt, mint most Joe Biden.

A közvélemény-kutatáson az emberek kiemelték azt, hogy Donald Trump hivatali ideje alatt az Egyesült Államoknak sikerült előnyös kereskedelmi megállapodásokat kötnie.

A válaszadók szerint a volt elnök pozitív megítéléséhez hozzájárul a történelmi jelentőségű közel-keleti békemegállapodások megkötése és a folyamatosan emelkedő bérek is.

A válaszadók Joe Biden esetében a kínos afganisztáni kudarcot emelték ki, ahol több száz vagy ezer amerikai okmányokkal rendelkező polgárt hagyott az ellenséges vonalak mögött a kínosan elmenekülő Biden. A válaszadók kiemelték azt a sokkoló dróncsapást is, amelyben sok civil is meghalt az Egyesült Államok megtorló intézkedése következtében.

Joe Biden amerikai elnök Forrás: AFP/Brendan Smialowski

Azonban Biden beiktatását követően soha nem látott szintet ért el az infláció az Egyesült Államokban, a gazdaságot nagyon megviseli a baloldali kormányzat túlköltekezése és a sorozatos progresszív intézkedései. A népszerűségének ilyen drámai mértékű romlásához hozzájárulhatott a január óta uralkodó óriási migrációs válság is, amely az Egyesült Államok déli határvidékein alakult ki.

A Biden-kormány sok esetben rosszul kezelte a koronavírus-járványt és a vírus gazdaságot megviselő következményeit is.

A lakosság 48%-a egyetért Biden koronavírus-politikájával, míg 49 százalék teljesen elutasítja azt.

Biden elnökségére teljesen rányomta a bélyeget a katasztrofálisan rosszul menedzselt afganisztáni kivonulás is, amely hosszú távon nagyon kedvezőtlen lehet a demokraták számára.