Diákjához nyomta a mellét egy tanárnő az egész osztály előtt

Angela Bianca Hilton-Hecht, tanárnő, Kalifornia
Vágólapra másolva!
A 44 éves Angela Bianca Hilton-Hecht egy dél-karolinai iskolában dolgozott. Szeméremsértő magatartás és helytelen viselkedés miatt küldték el, miután azt mondta, beleszeretett az egyik diákjába.
Vágólapra másolva!

Az óra közepén, az egész osztály előtt ment oda a tanárnő ahhoz a fiúhoz, akibe állítása szerint szerelmes volt, majd melleit a diák mellkasához nyomta.

Angela Bianca Hilton-Hecht Forrás: Myrtle Beach Police Department

A nő helyettesítő tanárként dolgozott a Myrtle Beach középiskolában. Csütörtökön letartóztatták, majd vádat emeltek ellene kiskorúval szemben elkövetett szexuális bűncselekmény miatt - írja a Daily Star.

A nyomozás novemberben kezdődött meg a nő ellen, miután többen is panaszkodtak a nem megfelelő magatartásáról.

Kiderült, hogy egy korábbi esetben a fiú az osztálytársaival készített egy TikTok-videót, és miközben táncoltak, a tanárnő odalépett hozzá, és megragadta a derekánál. Állítások szerint a nő ekkor azt mondta a 16 év alatti fiúnak, hogy szerelmes belé.