32 évig ült ártatlanul a börtönben egy amerikai férfi

Vágólapra másolva!
Több mint három évtizedet töltött a rácsok mögött egy kaliforniai férfi ártatlanul -írja az NBC News.
Vágólapra másolva!

Joaquin Ciriát, egy jelenleg 61 éves kaliforniai férfit 1990-ben tartóztattak le és ítéltek el egy San Franciscóban történt halálos lövöldözés miatt.

Kiderült, hogy a férfi 32 évet töltött ártatlanul a rácsok mögött egy olyan gyilkosság miatt, amelyet nem is ő követett el.

A hatóságok hétfőn azonban felmentették a bűncselekmény alúl, így a férfi kiszabadulhat több mint három évtizedet követően.

A férfi eredetileg életfogytiglani börtönbüntetést kapott, mert azt feltételezték, hogy ő lőtt fejbe egy embert egy veszekedést követően.

Azonban a 2020-ban indított 18 hónapos vizsgálat kiderítette, hogy hibák sorozata vezetett oda, hogy a férfi börtönbe került.

Azóta ugyanis új tanúk és bizonyítékok kerültek elő, ráadásul a vallomástételnél az egyik koronatanút a rendőrség is befolyásolta, hogy lezárhassák az ügyet.

Ciria azok ellenére került börtönbe, hogy se DNS-e, se ujjlenyomat nem volt a helyszínen, illetve a gyilkos fegyvert sem találták meg. Ráadásul ketten is igazolták, hogy a gyilkosság ideje alatt otthon volt.