Ausztria
ÉLŐ
Franciaország

Hogyan fizet Oroszország a háborúért?

PUTYIN, Vlagyimir, Ukrajna háború, csatlakozási szerződés, négy megszállt régió, Moszkva,
Moszkva, 2022. szeptember 30. Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet mond az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek Oroszországhoz való csatlakozási egyezményének aláírásán a moszkvai Kremlben 2022. szeptember 30-án. Putyin a szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaságnak, valamint a teljesen, illetve részben megszállt Herszon és Zaporizzsja megyének Moszkva-barát vezetőivel írta alá az egyezményt. Az elnök közölte, hogy a donyecki és a luhanszki régiót a 2014-es határaik között csatolják Oroszországhoz, a herszoni és a zaporizzsjai régió határai még kijelölésre várnak. Zaporizzsja megye azonos nevű fővárosa ukrán ellenőrzés alatt áll. MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Mecel
Vágólapra másolva!
Az Oroszországgal folytatott nemzetközi kereskedelem idén fellendült, még akkor is, amikor az ukrajnai inváziót követően több ország is szankciókat vezetett ki Moszkva ellen. A korlátozások életbe lépésével Moszkva szövetségesei is változnak - írja a New York Times.
Vágólapra másolva!

Az ukrán-orosz háború kirobbanása után több ország is megfogadta, hogy megszakítják a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal, és szankciókat vezettek be, amelyek célja az orosz gazdaság megbénítása volt az ukrajnai invázió után.

A világ egyik legfontosabb olaj-, gáz- és nyersanyagtermelőjeként azonban Oroszországnak régóta fennálló és jövedelmező kereskedelmi partnerkapcsolatai vannak. E kapcsolatok megszakítása nem könnyű.

Oroszország 2020-ban 220 milliárd dollár értékben importált termékeket a világ többi részéből, többek között autókat és autóalkatrészeket, gyógyszereket és számítógépeket, és nagy mennyiségben vásárolt Kínából, Németországból, Koreából és más országokból.

A New York Times kereskedelmi adatokra vonatkozó elemzése szerint azóta a szankciók és a kereskedelmi korlátozások életbe lépésével az import volumene némiképp visszaesett bizonyos országok tekintetében, más országok esetében viszont drasztikusan megemelkedett.

Forrás: New York Times

Néhány ország, köztük Kína és Törökország a háború kezdete óta elmélyítette kapcsolatait Oroszországgal.

A háború előtt Oroszország exportjának több mint kétharmadát az olaj, a gáz, valamint a kulcsfontosságú fémek és ásványi anyagok tették ki, amelyek az autók meghajtásához, az otthonok felmelegítéséhez és a gyárak ellátásához járulnak hozzá szerte a világon.

Az elemzés szerint az ukrajnai inváziót követően Oroszország exportjának értéke valójában nőtt, még számos olyan országban is, amely aktív szerepet vállalt Oroszország szankcionálásában.

Az adatok azt mutatják, hogy Oroszország gazdasága mélyen összefonódott a világgazdasággal, ami lehetővé teszi Moszkva számára, hogy jelentős pénzt termeljen, miközben a háború a kilencedik hónapjába lép.

A nyugati országok azon kísérletei, hogy szankciókkal és más intézkedésekkel próbálják megbénítani az orosz gazdaságot, teljesen sikertelenek, a szankciók jól láthatóan nem működnek, csak Európát teszik tönkre, miközben Oroszország tovább gazdagodik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről