A Központ szerint az iskola tanulói úgy gondolták, hogy Paula Lev igazgatónő vezetése alatt "nyomorúságossá" vált az életük. Hozzátették, hogy az oktatás színvonala is jelentősen romlott.
Az igazgatónő ugyanis a „sokszínűség jegyében" az elbocsátott tapasztalt szakemberek helyett alulkvalifikált emberekkel töltötte fel a tanári kart.
A diákok egy petíciót is benyújtottak. Ebben azt írják, hogy Lev néhány új alkalmazottja „szuper alulképzett", és hogy „tudásuk hiánya" hatással van a diákok tanulmányaira. A petíció arra is hivatkozik, hogy
a tanulók félnek az órákra járni a „veszélyes" környezet miatt, amelyet az „elképesztő számú verekedés, az állandó vitatkozás és a helytelen adminisztratív intézkedések" okoznak.
Lev ellen már korábban is zajlott vizsgálat. Tavaly ugyanis azt mondta:
meg fog szabadulni ezektől a fehér tanároktól, akik semmit sem tesznek a közösségünk gyerekeiért.
A panasz most New York állam emberi jogi részlege elé kerül.