Robbanás volt Kabulban, többen meghaltak

Vágólapra másolva!
Legalább három civil meghalt egy kabuli robbanásban  - közölték a helyi hatóságok szerdán.
Vágólapra másolva!

A főváros 3. rendőrségi körzetében, Dehmazang negyedben történt robbanásnak további 13 sérültje is volt - számolt be róla Hálid Zadran rendőrségi szóvivő. A tálib biztonsági szolgálat vizsgálatot indított a robbanás okának kiderítésére.

Helyi források szerint

a robbanás ebédidőben történt,

és az étteremben főleg az ország áramszolgáltató vállalatának alkalmazottai tartózkodtak, ugyanis a vállalat székhelye közel van hozzá. A tálib média szerint gázszivárgás okozta a balesetet. Az áramszolgáltató vállalat tálib ellenőrzés alatt áll.

A tálibok tavalyi hatalomátvétele után megszaporodtak a halálos merényletek, amelyekért legtöbbször az Iszlám Állam vállalt felelősséget. A célpontok többnyire vallási kisebbségek, valamint tálib tisztviselők voltak.

Szeptember elején a szerdai robbanás közelében már történt egy öngyilkos merénylet,

amelyet ugyancsak az Iszlám Állam vállalt magára. A kabuli orosz nagykövetség előtt összegyűlt afgán tömegben elkövetett merényletben hatan vesztették életüket, köztük két orosz diplomata.