Egy félreküldött SMS miatt 6 éve együtt ünneplik a Hálaadást

Vágólapra másolva!
Egy amerikai asszony véletlenül rossz számra küldött egy SMS-t 6 évvel ezelőtt, de aztán összebarátkozott az akkor még ismeretlen fiatallal - írja az NBC.
Vágólapra másolva!

2016-ban Wanda Dench véletlenül az akkor 17 éves, számára ismeretlen Jamal Hintonnak küldött egy SMS-t arról, hogy november 24-én délután három órára várja Hálaadást ünneplni. Mikor a fiatal visszakérdezett, hogy kitől jött az SMS, a nő annyit válaszolt, hogy a nagymamád.

Miután kiderült, hogy rossz számra ment az SMS, a fiú rákérdezett, hogy azért átmehet-e vacsorázni Hálaadáskor.

- válaszolt Dench.

A fiú és az asszony között jó barátság alakult ki, és hagyománnyá vált a közös hálaadás.

"A generációs szakadék nem feltétlenül áll útjába a barátságoknak. Most már másként tekintek a fiatalokra, és törekszem arra, hogy megismerjem és megértsem őket" - nyilatkozta Dench a barátságukról.