Eva Kaili olyan privát luxusszigeten pihent, ahol egy éjszaka közel 40 millió forintba kerül - fotók

Eva Kaili, luxus, korrupció
Vágólapra másolva!
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a brüsszeli korrupciós ügybe keveredett, és előzetes letartóztatásban ülő Eva Kaili volt EP-alelnök hivatalos Facebook-oldalt működtetett egészen csütörtök délutánig, majd az oldal egyszer csak elérhetetlenné vált, és e sorok írásakor is az. Az Instagramja ugyanakkor teljesen nyilvános, és tele van Kaili luxuxéletét bemutató fotókkal. A görög ex EP-alelnök szinte bejárta a világot: New Yorkon át Párizs, London, Olaszország és Brazília is az úti céljai között szerepelt, de egy luxusszigeten is nyaralt, ami teljes egészében Sir Richard Branson, a Virgin Group elnökének tulajdona, és a Virgin Limited Edition luxusingatlanok portfóliájának része. Egy éjszaka közel 40 millió forintnak megfelelő dollárba is kerülhet. A vendégeket teniszpálya, különböző vízi sportok, privát séf és masszázs is várja, de szinte bármiféle szolgáltatást kérhetnek. Azt nem tudni, Kaili maga fizette-e a nyaralását vagy ajándékba kapta, mindenesetre akkor viszont felmerül a kérdés, milyen kapcsolatot ápolt Sir Richard Bransonnal?
Vágólapra másolva!

Kaili járt többek között New Yorkban, Svájcban, Cipruson, Marokkóban és az Egyesült Arab Emirátusokban is, amely helyeken főként a mesterséges intelligenciával és a kriptovalutákkal kapcsolatos konferenciákon vett részt, miközben előszeretettel posztolt a közösségi médiában arról, milyen a kilátás a hotelszobájából, a repülőgépe ablakából vagy egy luxusbárból.

Instagramján azt is megmutatta, hogyan élte privát luxuséletét.

Eva Kaili Instagram oldala még elérhető. Forrás: Instagram

Eva Kaili a legtöbbször hivatalos útjairól posztolt, de néha kivételt tett, és többet is megmutatott magából.

Eva Kaili közelről fotózta magát a tengerparton. Forrás: Instagram

Sokat utazott arab országokba.

Eva Kaili Omán fővárosában, Maszkatban 2020 februárjában. Szerinte hidakat kell építeni az Arab-félsziget és az EU között. Forrás: Instagram

Elutazott az Atlanti-óceán partján található marokkói Casablanca városába is.

Eva Kaili Casablancában 2020 júniusában. Forrás: Instagram

Eva Kaili járt még San Fransiscoban, Firenzében, Barcelonában, Manhattanben, a georgiai Tbilisiben, Londonban, a Comói-tónál, Párizsban, Rióban, Moszkvában és számos más fényűző luxusszigeten is.

Brutális luxusérzés és fényűző életmód

Az Instagram oldalán ezek a fotók most is fellelhetőek. Ezek közül mégis vannak igazán érdekesek, amelyeken kendőzetlenül megmutatta, milyen jól érzi magát. Az egyik fotó tanúsága szerint a Necker-sziget, ahol Kaili nyaralt, egy 30 hektáros sziget a Brit Virgin-szigeteken, Virgin Gordától északra.

A sziget teljes egészében Sir Richard Branson, a Virgin Group elnökének tulajdona, és a Virgin Limited Edition luxusingatlanok portfóliójának része.

Eva Kaili a Brit Virgin-szigeteken, Necker Islandon. Forrás: Instagram

A szigeten döbbenetes, az átlagember számára megfizethetetlen luxus várja a vendégeket. Egy éjszaka közel 40 millió forintba is kerülhet.

A szigeten brutális luxus várja a vendégeket. Forrás: Virgin Limited Edition

A luxus magánszigeten lehet szörfözni, búvárkodni, de elképesztő a kilátás is, kristálytiszta a kék víz és elsőrangú a kiszolgálás.

Az alábbi videón Ön is megnézheti, hol nyaralt a korrupt volt EP-alelnök:

A fényűző élet megunhatatlannak tűnik Kaili képei alapján. A volt EP-alelnök nem élt átlagos életet mielőtt letartóztatták.

Eva Kaili a brazil tengerparton is mosolyogva pózolt. Forrás: Instagram

EVA KAILI FÉNYŰZŐ ÉJSZAKAI KLUBOKBAN SZÓRAKOZOTT ATHÉNBAN SZUPERMODELLEK, KÖZTÜK NAOMI CAMPBELL TÁRSASÁGÁBAN, AZ ÉGEI-TENGEREN HAJÓKÁZOTT ÉS NAPOZOTT, ÉS EGY IPARMÁGNÁS KARIBI REZIDENCIÁJÁN VAKÁCIÓZOTT.

Az Európai Parlament egykori alelnöke azonban a fényűzés és a luxus évei után most egy brüsszeli börtönben ül, és mindössze kétszer látta a lányát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!