Tovább pénzeli Brüsszel az arab terroristák szövetségeseit, de a magyaroknak járó pénzt visszatartják

Hán-Júnisz, 2021. május 28. A Hamász fegyveres szárnyának, az Ezzedin al-Kaszam brigádnak a tagjai felvonulással emlékeznek meg az izraeli-palesztin konfliktus során elesett társaikról a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban 2021. május 27-én. A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet és Izrael között május 10-én este kezdődött rakétaháború, amelynek során eddig 232 palesztin vesztette életét, köztük több mint 65 gyerek. Izraeli oldalon tizenkét ember halt meg. Izrael és a Hamász 2021. május 21-én megállapodott a tűzszünetről. MTI/EPA/Mohamed Szaber
Vágólapra másolva!
Korábban Várhelyi Olivér bővítési biztos a közösségi médiában bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggesztenek minden uniós kifizetést a palesztinoknak. Ezt követően az uniós külügyminiszterek rendkívüli ülésén visszavonták az Európai Bizottság azon döntését, hogy felfüggeszti a Palesztinának nyújtott kifizetéseket. Mindeközben Brüsszel pedig visszatartja a magyaroknak jogosan járó forrásokat mert a pénzt a palesztinoknak és az ukránoknak adta - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

"A palesztinok legnagyobb donorjaként az Európai Bizottság felülvizsgálja teljes fejlesztési portfólióját, összesen 691 millió euró értékben" – írta Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa.

Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa Forrás: MTI/EPA/Boris Pejovic

A döntést azonban több európai kormány kritizálta, és végül a külügyminiszterek rendkívüli ülésén visszavonták azt.

− idézte az EU külügyi főbiztosát, Josep Borrellt a The Guardian.

Borrell szerint felülvizsgálhatják a pénzeket, hogy ellenőrizzék, nem szivárog-e ki valami a Hamásznak, de ha igen, akkor valakinek meg kell fizetnie az árát egy ilyen hibának. A főbiztos azt is hozzátette, hogy mindössze két vagy talán három ország nem értett egyet a döntés visszavonásával. Az EU a Palesztin Hatóság legnagyobb finanszírozója, és a humanitárius segélyeket növelni fogják – mondta Borrell, írja a Magyar Nemzet.

A magyaroknak jogosan járó forrásokra nincs pénz, mert az ukránoknak és a palesztinoknak adják Forrás: AFP/Stringer

Az Európai Bizottság kedden közzétett adatai szerint 2021-ben és 2022-ben 410 millió eurót adtak a Palesztin Hatóságnak, a 2023-as forrásokat még nem osztották ki. További 271 millió eurót adományozott az EU az ENSZ Segélyszervezetének humanitárius projektekre a 2021 és 2023 közötti három évben – derült ki a bizottság adataiból.

Miközben a palesztinokat a támadás ellenére bőkezűen támogatja az Európai Unió, a Magyarországnak járó forrásokat továbbra is visszatartják, annak ellenére, hogy − mint arra Szijjártó Péter a napokban felhívta a figyelmet − ezek a források nekünk járnak.

A Hamásznak is bőségesen jut az Európai Uniós forrásokból Forrás: MTI/EPA/Mohamed Szaber

– szögezte le a külügyminiszter.

Közben az Egyesült Államokban egyre több politikus követeli annak a hatmilliárd dollárnak az ismételt befagyasztását, amit nemrég szabadítottak fel Iránnak, egy öt amerikai állampolgár szabadon bocsátásáról szóló megegyezés részeként. Míg a Fehér Ház ragaszkodik hozzá, hogy a megállapodás értelmében Irán az említett összeget csak humanitárius célra használhatja, és következetesen elhárítja annak lehetőségét, hogy a hatmilliárd dollár hozzájárult volna az Izrael elleni tragikus támadáshoz, ebben sokan kételkednek.

– írta a közösségi médiában Marjorie Taylor Greene republikánus képviselő.

Míg eddig jobbára a republikánusok hallatták a hangjukat, most már Jon Tester és Joe Manchin demokrata szenátorok is sürgetik Biden elnököt, hogy ismételten fagyassza be a hatmilliárd dolláros összeget.

– Miközben az amerikai hírszerzés tisztviselői folytatják a Hamász által végrehajtott terrortámadások kivizsgálását, felül kell vizsgálnunk lehetőségeinket, hogy Iránt felelősségre vonjuk az általa nyújtott támogatásért. Legalábbis azonnal be kell fagyasztanunk a hatmilliárd dollárnyi iráni vagyont, és meg kell vizsgálnunk a rendelkezésünkre álló egyéb pénzügyi eszközöket − idézi a Tester által kiadott közleményt a The Hill politikai portál.

Manchin még keményebben fogalmazott:

− mondta a demokrata szenátor.