Agyonüthettek egy idős zsidó férfit egy Los Angeles-i palesztinbarát tüntetésen

A Mandiner szemléje szerint egyelőre nem világos még, hogy pontosan mi is történt. Annyit viszont lehet tudni, hogy egy idős zsidó férfi ellentüntetést szervezett egy Gáza melletti demonstráción, aminek a kezdete után nem sokkal összeesett és meghalt.
Egyelőre nem tudjuk hogy meglökték-e vagy tudatosan megtámadták. Hamarosan kiderül, hogy pontosan mi történt
– írta Michael Barclay rabbi a hitközség közleményében. A portál szerint emellett hozzátette, hogy a rendőrség ellentmondásos beszámolókat adott ki az esettel kapcsolatban. Hivatalosan nem ismerték be az idegenkezűség lehetőségét, ugyanakkor már kis is hallgattak egy gyanúsítottat, akit a közösségi médiában megjelent felvételek alapján azonosítottak.
Barclay szerint
a rendőrségnek nincs videofelvétele azokról a pillanatokról, amikor az áldozat a földre került.