Kidőlt a Fehér Ház előtt álló 12 méteres karácsonyfa - videó

Az amerikai nemzeti karácsonyfát hagyományosan a Fehér Ház előtt, az elnöki parkban helyezik el. Itt díszítik fel és végül egy zenés rendezvény keretében kapcsolják fel az ünnepi fényeket - írta a HuffPost.
Egy ideig úgy tűnt, az ünnepi program veszélybe került, hiszen a Washingtont elérő szélviharban kidőlt a karácsonyfa.
A 12,2 méter magas fát két hete ültették el, mivel az előző fenyő - amelyet még 2021-ben helyeztek el - egy gombás fabetegség miatt megbarnult, a tűlevelek pedig hullani kezdtek.
Az új fa egy lucfenyő, amelyet a nyugat-virginiai Monongahela erdőből hoztak át, és darukkal ültették a területre, ezt rongálta meg a szél kedden.
A parkszolgálat szerint a fa kedden délután 13 óra körül dőlt ki, akkor, amikor olyan heves szélvihar volt, hogy a közeli Reagan Nemzeti Repülőtéren a 75 kilométer/órás széllökéseket mértek.
A helyzetet azonban sikerült gyorsan megoldani, Jasmine Shanti, a Nemzeti Parkszolgálat szóvivője e-mailben közölte, hogy
egy elszakadt kábel kicserélése után a fát kedd este 18 órára ismét sikerült felállítani.
Erről a Fox News ez videót is közzé tett.
Várhatóan így nem marad el a hagyományos program és a visszaszámlálás sem, november harmincadikán felkapcsolják az ünnepi fényeket a Fehér Ház előtt álló karácsonyfán.
New Yorkban, a Rockefeller központ előtt már korábban felállították a karácsonyfát, ott egy több, mint 24 méter magas fenyőfa pompázik, teljes karácsonyi díszben.