Itt a vég: így könyörög már Zelenszkij

Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij
Vágólapra másolva!
Az ukrajnai harctéren kialakult helyzetről és a nyugati országok támogatásának kilátásairól egyeztetett telefonon Lloyd Austin amerikai és Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter - közölte a Pentagon sajtószolgálata helyi idő szerint pénteken kiadott közleményében.
Vágólapra másolva!

A Pentagon vezetője azt mondta ukrán kollégájának, hogy az Egyesült Államok, valamint szövetségesei és partnerei továbbra is "elkötelezettek Ukrajna támogatása mellett".

Volodimir Zelenszkij egyre nagyobb bajban van. Folyamatosan csökkennek az Ukrajnának szánt támogatások Forrás: AFP/Ukrainian Presidential Press Service

Antony Blinken amerikai külügyminiszter december 27-én jelentette be az Egyesült Államok idei utolsó katonai segélyét Ukrajnának. A 250 millió dollár értékű szállítmányban olyan tételek szerepelnek, mint például alkatrészek légvédelmi rendszerekhez, rakéták egyéb mobil kilövőrendszerekbe, páncéltörő lőszerek, a legnagyobb mennyiségben használt 105 és 155 milliméteres lövedékek és mintegy 15 millió lőszer kisebb fegyverekhez.

Az ukrajnai háború 2022. februári kezdete óta az Egyesült Államok több mint 110 milliárd dollár katonai, gazdasági és humanitárius támogatást nyújtott Ukrajnának.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!