Előkerült a Líbiából eltűnt 2,5 tonnányi uránérc

Nukleáris, sugárzás, tábla,
A radiation warning sign at the Sellafield nuclear processing plant in Cumbria, December 1986. (Photo by Georges De Keerle/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Előkerült a hét elején eltűnt 2,5 tonna uránérc Csád határának közelében - írja a BBC News.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt tíz uránércet tartalmazó hordó, azaz 2,5 tonna urán tűnt el egy líbiai telephelyről.

Az uránércet tartalmazó tíz hordót Csád határának közelében találták meg.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei a hét elején tettek látogatást a helyszínen.

Ez a telephely olyan területen található, amely nincs a kormány ellenőrzése alatt.

2003 decemberében Líbia nyilvánosan lemondott a nukleáris, biológiai és vegyi fegyverekről.

Mióta azonban Líbia korábbi vezetőjét leváltották, az országot egymással versengő politikai és katonai frakciók osztják meg és egyikük sem ellenőrzi a déli területeket, ahonnan az urániumot elvitték.

A NAÜ szerint a helyszínt az utóbbi időben nehéz volt megközelíteni.

Az ellenőrök már tavaly is szerették volna felkeresni a területet, de az itt zajló líbiai milíciák harcai miatt kénytelenk voltak elhalasztani.

Címlapi kép illusztráció!